6.rész Érdekes fordulatok

Sziasztok, hoztam egy új részt pár fontos újítással, szóval komikat kérek és véleményt. Most ebbe nem  nagyon raktam képeket, szerintetek mikor jobb, amikor van kép, vagy amikor nincs a részben.

Már egy ideje fent vagyok  és nézem a tükörképemet. Szép, igazából nagyon szép és boldog. A táskám össze van pakolva, ma a tegnap történtek ellenére is megyek iskolába és nagyon várom. Találkozok Chloeval és Raynnel meg persze Nathannel. Jaj, tényleg meg se néztem a tegnapi esti válaszát, leülök az asztalhoz és megnézném az üzenetet, de lemerült a gép. A telefonomért nyúlok, hogy azon nézzem meg, de amikor  végre elérem a készüléket hangos csattanással csapja be valaki a szobaajtómat. A kis készülék kiesik a kezemből és a földre zuhan, és kis szilánkok lesznek körülötte. 

- Ne! Azt hittem többet bír.

- Semmi gond. - Hallom meg apa hangját a hátam mögött. - Most viszont indulnunk kell!

A szétesett kütyü darabjait megpróbálom felrakni az asztalra és több-kevesebb sikerrel a darabok az asztalra kerülnek. Felkapom a táskát és indulunk is...

 Hamar beértünk a suliba, de ma reggel apa csak engem szállított be, mert Sabrina ma nem jön. Futva érek be az épületbe és szememmel barátaimat keresem. 

- Hát itt vagy! - ugrik nyakamba Chloe.

- Nem, elvesztem. - mosolygok rá vidáman. 

Rayn és Jonathan is hamar megtalál minket. Rayn vidáman köszön nekem, de mikor Nathan megszólalhatna, becsöngetnek, szóval mindannyian rohanunk az órára.  Az első óra  föci, amit a többiek láthatóan nagyon uncsinak találnak, de én nagyon élvezem. Mikor vége van az órának Chloeval a  kimegyünk folyosóra.

- Szóval, lehet egy kérdésem? - szólalok meg halkan.

- Persze, - felel Chloe

- Te és Rayn jártok? Úgy értem, hogy nem értem mi van köztetek, a legjobb barátok vagytok vagy esetleg több?

- Elméletben BFF-ek vagyunk, de vele volt az első csókom,  bár ezt soha nem beszéltük meg.

- Mmmh - adom választ, jelezve, hogy értem.

- Sabrina?

- Ma nem jön, mert... - nem fejezem be a mondatot, mert megpillantom Nathant, ahogy egy lánnyal beszélget nevetgélve. Látszik a lányon, hogy totál bele van zúgva és az is észrevehető, hogy a srác annyira nem rajong érte.

-  Jonathanba sokan szerelmesek?  - teszem fel a kérdést.

- Ugye tudod, hogy előbb Sabrináról beszéltél? Na, most onnan, hogy jutottunk el idáig? Tetszik? - érdeklődik izgatottan a barátnőm.

- Nem, nem tetszik, nem is ismerem, csak éppen ránéztem és láttam annak a lánynak a szemét. Sabrina ma nem tudott bejönni és nem is tudom mikor jön.

- Nem, nincs barátnője, sok lánynak tetszik, de nem olyan "menősrác", egyszerűen csak olyan normális.

- Értem.

- Jössz a hétvégén múzeumba?

- Hú..,  melyikbe?

- Érdekesbe, a srácok is jönnek.

- Minden múzeumra azt mondják, hogy érdekes - nevetek halkan.

- De ez tényleg az, gyere! - kérlel Chloe.

- Ok.

- Ez könnyen ment, a fiúkat nehezebb volt meggyőzni, - mondja és felveszi a "most visszaemlékezem" arcot.

- Igen, képzelem, na, menjünk, mert elkésünk.

  Az órák nem túl hamar, de eltelnek, viszont Jonathannal ma egy szót sem tudtam beszélni. Már mind a négyen kint állunk a suli előtt és beszélgetünk, de ő rám se néz.

- Ki merre megy haza? - kérdezem meg.

- Mi Chloeval a buszhoz megyünk, ami mindjárt mondom mikor indul, - szólal meg Rayn, majd tekintetét az órájára vezeti, ránéz majd ijedten visszanéz ránk, - Most! Chloe fussunk! Sziasztok - üvölt, már vissza ránk a sarokról miközben maga után ráncigálja Chloet.

- Megyünk? - kérdezem Jonathant. 

- Igen - mondja és lehajtja a fejét, konkrétan kullog mellettem.

- Ennyi elég, feladom. 

Mi a bajod? Sajnálom, hogy nem válaszoltam, de elaludtam és reggel lemerült a laptopom a telefonom meg összetört és... - védekezve magyarázkodok, pedig azt gondolom, megfogja érteni. Nevetve nyitja szólásra a száját és olyat mond, amire nem is számítok...

~ Chloe~

A legjobb barátom már régóta elment. Bejött az anyukája és kihívta kb. egy félórája. Lehet, hogy el kéne mennem, de még nem tudok felállni és nem tudom, hogy miért, talán, csak nem akarom, hogy mielőtt elmegyek Rayn ne öleljen meg búcsúzóul. De most mégis úgy tűnik, hogy nem fog visszajönni. Végre rászánom magam és a fejemet legalább az ablakból elfordítom, de rögtön meg is akad a tekintetem egy fotógyűjteményen. Most változtak meg benne a fotók. Felállok, és oda sétálok a fotókhoz. A keretben mindig cserélődnek a fotók, ezeket még nem láttam, Rayn a legfontosabb emlékeit őrzi itt. Például, régen volt benne egy fotó a focikupájáról, olyan, ami akkor készült, amikor bandázott a haverjaival, volt egy családi, karatés és még egy kép rólunk a szélén. Öt képet lehet benne tárolni, de most mindegyik képen mi vagyunk. Örülnöm kéne, de megijedek, mert ezt az érzést, amit most érzek, ezt nem ismerem. A középső fotó a legérdekesebb, azon nincs is rajta a fejünk abban csak az emlék a lényeg.

Lassan érek hozzá a képhez és ujjbegyeimet végig simítom, a kis lapon, majd becsukom a szemem és felidézem az emléket.

" - Közelebb, közelebb! Tökéletes! - mondta az unokatestvérem. Köszönöm srácok, jó lett, most átnézem a fotókat és remélem találok egyet amit indíthatok a pályázaton - mondta és már ment is el a géppel. 

- Sok sikert! - üvöltöttünk utána nevetve. Nagyon nevettem, így is közel voltam Raynhez, de amikor odafordultam felé, nem tudom hogyan, de a falnak  löktem gyengéden. Én még mindig nevettem, már nem is emlékszem, hogy min, de ő már nem. Kezét az arcomra rakta és nézte a csillogó szemeimet. Homlokomat homlokának döntöttem és így néztem bele a szemébe. 

- Te vagy a legjobb barátom - mosolyogtam, szeretet-ittasan.

- Sajnálom - mondta. Arcom elkomorult egy pillanatra, de a következő pillanatban már ajkaink egybeolvadtak. Lassan csókolt és én visszacsókoltam, amitől egy pillanatnyi mosoly futott át az arcán."

Visszatértem a jelenbe, megráztam a fejemet, most azonnal mennem kell - gondoltam át mindent. Nem, nem akarok  találkozni Raynnel. Löktem volna el magamat a faltól, de megakadtam, mert  hátulról szorosan átöleltek.

- Megint elfutsz? - kérdezte.

- Nem, nem szoktam elfutni. Nincs mitől félnem - mondtam ismét csukott szemmel még mindig a falnak fordulva. 

- Igazán? - kérdezte és megfordított megint közel voltunk egymáshoz, túl közel.

- Igazán - jelentettem ki magabiztosan és ellöktem magamtól, majd a táskámért nyúltam. 

- Holnap, majd talizunk - mondtam mosolyogva és nyúltam is a kilincshez.

- Szerelmes vagyok beléd! - szavaira megállt bennem a levegő, megfordultam és a táskám nagy csattanással ért földet. Az én ajkaim viszont az ő ajkain csattantak és nem lassú, hanem heves csókba kezdtünk. Egyik kezét a csípőmre másikat meg az arcomra helyezte. Mivel nem kaptunk levegőt, ezért elszakadt tőlem. - Szóval, maradsz még egy kicsit? - kérdezte és újra a számra tapadt. Most én mosolyogtam bele a csókba, de ez most egy  nagyon lassú csók volt és gyengéd.

- Chloe! itt van anyukád, - hallottam meg Marina (Rayn anyukája) hangját, aki valószínűleg benyitott és sokkot kapott, mivel, ami a kezében volt a földön landolt hangos csattanással. És itt ért véget Raynnel a csókunk.   

5.rész Olyan gyorsan történt!

- Sabrina! - szólalok meg halkan. - Mi, mi történt veled? - nem válaszol, csak lassan és óvatosan rázza meg a fejét és néz a szemembe. Nem szól hozzám, se apához csak nézi a fákat mögöttem, fájdalmas szemmel. 

 Sabrina  és én, szóval mi még mindig a földön ülünk. Frank közben hívja a rendőröket. Nagy szirénázással jönnek felénk, de még nincsenek itt, lassan felállok és odasétálok Sabrinához. Lenyújtom a kezemet és hosszú percek után most végre rám néz, belekapaszkodik a karomba és feláll. Szorosan ölelem, nehogy összeessen, majd apa átveszi a kezem közül a lányát és beülteti a kocsiba. A rendőrök már megérkeztek, de nincs kedvem beszélgetni senkivel és úgy tűnik, észre sem vesznek. Apával váltanak pár szót, közben szorosan fogják a srácot, majd beültetik a rendőrautóba és elhajtanak. Én is beülök Frank BMW-jébe és elindulunk haza. 

 Nem is néztem meg a fiú arcát, most gondolom végig a történteket és azt, hogy mit mondok majd otthon, mi történt velünk? Nincs kedvem elmesélni az egész történetet, leginkább szeretnék lefeküdni és aludni. 

 A Frank gyorsan leparkol, én kipattanok és sebesen sétálok be a házba, meglepetten tapasztalom, hogy nincs itthon senki. Lassan nézek körül a lakásban, végül találok egy kis cetlit a hűtőre téve, sok helyesírási hibával. Tényleg siettek.

Megnyugtat, hogy nincsenek itthon. Nem akartam, hogy Tomi így lásson. Valaki megragadja a kezemet hátulról és elkezd húzni lépcső felé, felmegyünk az emeletre. Egészen eddig a pillanatig még nem léptem be Sabrina szobájába. 

Gyönyörű szoba, a fal barna színű és tele van képekkel, a plafonról rózsaszín és fehér lampionok lógnak, a polcokon kis csecsebecsék találhatók. A szoba közepén van az ágy ami kicsit szokatlan elrendezés, mellette egy nagy tükör díszeleg. Egy nagy fehér szekrény és egy közepes méretű íróasztal is található a helyiségben. Van külön egy mosdó, aminek nyitva maradt az ajtaja ezért jól belátok, a szépítkező polc rogyásig van sminkes holmikkal. Ahogy jobban körülnézek, látom, hogy van egy titok fal, aminek a túloldalán fotelek állnak és könyvespolcok lapulnak. Esküszöm ilyen szép szobát még nem láttam, mégis fáj látni, hogy egy ilyen csodálatos szobában, ennyire szomorú és sebzett lány áll középen és nézi a tükörképét.

  Az arcán vágott seb,  a nyaka és a karja szintén véres, de azok nem vágások csak horzsolások, ruhája szakadt és koszos.

- Láttam ma jól eldumáltál Chloeval, kedves lány, - kezd beszélni, hogy elterelje a gondolatainkat.

- Igen az. Szép a szobád.

- Köszönöm - suttogja halkan a szavakat. A tükrön keresztül nézünk egymás szemébe. Lassan a hajához nyúl és leveszi a parókáját.

- Hol voltál? - kérdezem

- Egy buliban, - lenéz a földre, mintha félne rám tekinteni.

- Más akartam lenni, ezért felvettem a parókát és egyénként is nagyon szeretem a rózsaszínt - miközben beszél, elindul a mosdó felé és elkezdi mosni az arcát majd a sebeit.

- Ma szakítottam Dave-vel, csak nem igazán fogta fel - mondja, miközben másodpercek alatt átöltözik pizsibe.

- Nem, most nem akarok róla beszélni, - mintha válaszolna a fel nem tett kérdésemre. Örülök, hogy nem kellett megkérdeznem.

- Megyek, lefeküdni - szólalok meg és állok is fel, már fogom a kilincset és mennék is, de visszafordulok. Megkérdezhetném, hogy aludjak e itt, de nem teszem.

 Ez is egy olyan kihagyott lehetőség.
 Már az is nagy szó, hogy behívott a szobájába.
- Jó éjt! - mondom és kilépek a szobából.
- Szép álmokat! - szól utánam.

Bemegyek a szobámba és gyorsan rendbe rakom magam. Átöltözök pizsibe és feküdnék is le csak, hogy amikor megyek, az ágyba látom, hogy ott van még a gépem a paplanon. Felemelem, hogy lerakjam a helyére, de érdekes dolgot látok rajta.

Jonathan írt.

Gyorsan és izgatottan kattintok a küldés gombra, mert nagyon izgat a válasz. Viszont abban a pillanatban, amelyikbe lenyomom a gombot el is fog az álom mámoros érzése. Hátradőlök és lehunyom a szemem. Az utolsó gondolatom Nathan arca.

"Hello, én vagyok az, azon gondolkodtam
Ha ennyi év után találkozni akarnál hogy mindenen átmenjünk"- az SMS-ben ez az angol szöveg.

4.rész Meglepetés rossz módra

Sziasztok!
Hoztam egy új részt, ami kicsit más mint az eddigiek ezért 12 éven aluliaknak nem ajánlom!
Örülnék, ha komiznátok.

Mia! - hallom meg magam mögött valaki hangját, gyorsan megfordulok és látom, az utca túloldaláról Jonathan üvölt nekem. Mikor látja, hogy észrevettem lassan elkezd felém sétálni.

- Azt hittem, már meg se hallasz. Haza mész?
- Igen, te merre laksz?
- Huszonegyedik utca tizenötben, csak két házzal arrébb, mint Te.
- Akkor majdnem szomszédok vagyunk.
- Gyors az észjárásod! - felel nevetve.
- Na, ne piszkálj!

- Nem teszem,-  és felrakja a két kezét a feje fölé, mintha valami csatatéren lennénk, és most adná meg magát. 

- Minden csütörtökön gitározni tanítom az öcsédet. Frank és az apám a legjobb barátok.

- Most már ezt is tudom, - kicsit meglepődve elkezdek játszani az ujjaimmal.
- Te tényleg észre se veszel engem?

- De, csak tudod, nem rég jöttem ide, nagyon új nekem még ez a családosdi és félek, hogy elcseszem. Sabrina nem igazán kedvel, de nem tudom miért és nehéz bekapcsolódni ebbe az életformába. Ma volt az első napom a suliban és a nevedet megjegyeztem, szóval ez is haladás és egyébként is  biztos vagyok benne, hogy csütörtökön még nem találkozhattunk, mert akkor jöttem meg.

- Bocs
- Miért?
- Amiért letámadtalak.
- Nem gáz.
- Amúgy, ugye te nem jártál Sabrinával?
- Mi?? Nem, dehogy, miért kérded?
- Csak úgy, semmit nem tudok róla, és rólad se, mesélsz magadról!
- Nem, te mesélj!

- Jó, hát a nevemet az tudod, nem ismerem a szüleimet, de ezt a nyakláncot tőlük kaptam és nagyon imádom, kedvenc énekesnőm Pink, nem igazán sportolok, de szeretnék meg tanulni lőni és divatmániás vagyok, szóval ezzel akarok foglalkozni. Tom olyan, mint a kisöcsém, de Lolára még nem merem azt mondani, hogy anya és Frankre azt, hogy apa. Hát nagyon hamar hazaértünk, - megállok az ajtó előtt, majd kinyitom.

- Szia. - mosolygok Jonathánra
- Érdekes lehetsz.
- Érdekes is vagyok!
- Majd egyszer megismerlek.
- Ajánlom is!
- Akkor, ismét holnap a suliban.
- OK, a suliban. - köszönök el végleg.

Becsukom az ajtót és körbenézek, de nincs itthon senki. Így hát felmegyek a szobámba és elkezdem írni a leckémet. Előbb a matekot majd a kémiát, irodalmat, franciát és végül a törit írom meg. Csalódottan tapasztalom, hogy ez két óráig tartott, de még mindig nem ért haza senki. Felállok az íróasztaltól és rádőlök az ágyra, elkezdek zenét hallgatni. Az idő lassan telik, amikor végre megszólal a csengő. Rohanok le, hogy kinyissam az ajtót és mikor kitárom, Tomi ugrik a nyakamba.

- Megjöttem! - neveti hangosan a fülembe. Arrébb lépek az ajtóból, hogy Lola bejöhessen, két nagy szatyrot cipel a kezében.

- Segítenétek?

- Persze - feleljük egyszerre Tommal, majd elkezdünk kipakolni a szatyrokból.

- Milyen volt az első napod?
- Barátkoztam egy Chloe nevű lánnyal.
- Mosolygós Chloeval?
- Igen.
- Kedves lány. Oh, elfelejtettem tejet venni, pedig az most nagyon kéne, Mia kérlek, elmennél a boltba tejért.
- Természetesen.
- Ugye tudod, hol van?
- Két utcával lejjebb a háztól.
- Pontosan, kérlek, siess. - Magamhoz veszek  egy táskát, pénztárcát és telefont és már indulok is a boltba.
  Már majdnem odaérek az üzlet ajtajához, amikor meghallom, hogy valaki síkit.

- Engedj el! - beszél kérlelő hangon egy lány - ne érj újra hozzám! - mondja most már hangosan. 
- Maradj nyugodtan cica, mindjárt végzünk. Csak egy perc, nem akarsz túlesni rajta?

- Engedj el, te részeg barom! - hallom  az ijedt  lány hangot, közelebb megyek és látom, hogy egy fiú teljesen falhoz szorít egy ismeretlen, rózsaszín hajú  lányt. A lány háttal van a falnak és biztos vagyok benne, hogy a srác bántani fogja a lányt. 

Na, ne! Hol van egy bot, vagy egy üveg? Segítenem kell!

Elkezdek keresgélni a földön valami súlyosat, amivel leütöm, nagy nehezen találok egy botot, ami erősnek tűnik. Odaosonok a fiú mögé, hogy leüssem, de valahogy észrevett, hisz oly gyorsan megfordul és kikapja a kezemből a botot, engem meg a földre lök teljes erővel. Óriásit csattanok a földön.

- Na, itt van még egy ribanc, aki ki akar elégíteni, de várnod kell a sorodra cicám! Már éppen hozzám érne, amikor erősen, (amennyire, perpillanat tőlem telik)  ahogy csak tudom,  pofán vágom.

- Na, igen cica így játszunk? - mondja és előkap egy éles pengét. 

Basszus, egy penge elől, hogy a francba védekezzek? Jön felém újra. Nagyon közel van hozzám. Megvágott, megvágta a karomat. Uram isten, de félek. Nagyot nyelek, lepereg előttem eddigi rövid életem. Nem ez a kis vágás fáj annyira, hanem az, hogy tudom egy mozdulat és ott vág meg, ahol elvérezhetek. De nem teszi. A teste hirtelen csapódik el tőlem és óriási erővel vágódik a falnak. Felnézek a fejem fölé, ott van Frank. Érzem, hogy még most is rettegek, az a pillanat, amikor éreztem, hogy egy vágás és végem  . . . az szörnyű volt. 

És bár Frank segített, kicsit se érzem magam biztonságban. A rózsaszín hajú lányra pillantok és elszörnyedek. Azon, ahogy kinéz, a bőrén van egy két véresebb vágás és a ruhája félig szét van tépve. Az arcáról olyan félelem tükröződik, amit látni is kín.
- Sabrina! - szólalok meg halkan.