-
Sabrina -
A tengerparton ülök, a
nap lágyan süti a hátamat. Egy kék bikini és egy napszemüveg fedi csak
testemet. Mellettem lágy zene szól és a tenger gyönyörűen hullámzik. Valaki
felém, dob egy párnát és én nevetve dobom vissza. Várjunk csak, egy "
párna? ", mit keres itt a parton egy párna? Na, mindegy inkább pihenek,
jaj az a srác, de helyes, mindjárt elolvadok. - Sabrina, ébredj! - szólal meg
lágyan. Uram isten, tudja a nevem, kezdek elolvadozni. - Sabrina, é-b-r-e-d-j!
- mondja és újra egy párna csapódik nekem így rögtön kipattan a szeme, gyorsan
könyökölök fel, és csalódottan tapasztalom, hogy nem a parton vagyok, hanem a
szobámban és a testvérem ütöget a párnával. Tomi készül újra hozzám vágni,
mikor megfogom és gyengéden eldobom a párnát.
- Jól van, jól van,
fent vagyok! Mi van?- kérdem értetlenül a láthatólag nagyon vidám öcsémet.
- Ma van a szülinapom!
- üvölti, majd karjaimba veti magát, szorosan fogom át és beletúrok a hajába.
- Igen, igen ma van a szülinapod, már nagyon nagyfiú vagy. - hatalmas vigyorral
a száján néz rám és felnyújtja felém a kezét. - Már ilyen nagyfiú vagyok! -
mutat lelkesen. A szobaajtó megnyikordul és anya belép a szobába - Gyerekek
öltözzetek, a nagyi mindjárt itt van a nagyapival! - mondja lágy hangon, anyának
olyan szép, kedves hangja van, jó hallgatni. Kezét kinyújtja, Tomi felpattan az
ágyról és elindul az ajtó felé, megfogja anya egyik ujját és kimennek a
szobából.
Gyorsan
felpattanok én is, kirohanok a fürdőbe és két perc alatt megmosakszom. Felveszek
egy kék inget, aminek fekete, fehér mintás zsebe van és egy fekete szoknyát az
otthoni mamuszommal végül még egy kis sminket is viszek az arcomra és már kész
is vagyok.
Gyors pillantást vetek
az órára és egy pillanatra lesokkolok, már dél van, majd befejezem a
hitetlenkedést és elindulok a nappaliba. Mia lent ül az asztalnál és valamit
rajzol, a füzetbe, Tomi ugrál a tévé előtt, közben Tapsi- Hapsit nézi. A csengő
hírtelen megszólal, Tomival egyszerre rohanunk az ajtóhoz, "Nagyi! "
felkiáltással. Sietve kapunk a kilincs után és kinyitjuk az ajtót.
Nagyi és nagypapi mosolyogva áll az ajtó előtt.
-
Gyerekek! - kiáltja el magát nagyi és Tomi nevetve ugrik a karjába, míg én
nagypapa ölelésében merülök el, majd kicsit később cserélődnek az ölelések. Anya
és apa is vidáman csatlakozik az ölelkező társasághoz. Nagyin egy virágos póló
és egy fekete nadrág van, haja rövid és vörös, nagyapán egy zöld ing van,
fekete nadrággal és öltözetét még egy nadrágtartóval is feldobta.
Mia
nagyon hátul áll meg, halványan mosolyog felénk. Egy pillanatra belegondolok a
helyzetébe és megszánom, eddig még sosem gondoltam bele milyen lehet neki,
biztos fél egy kicsit a nagyiéktól. Kedvesen lépkedek Miához és belékarolok -
Ne félj! - súgom neki halkan, majd behúzom a szobába ahová a többiek is
követnek minket. Leülünk a kanapéra és nagyi azonnal bemutatkozik Miának.
- Szerbusz, kedvesem én Kate vagyok.
-
Jó napot asszonyom, Mia vagyok. - nyújt kezet a lány mosolygósan és én látom,
hogy nyert ügye van.
-
Én Richárd vagyok. - mutatkozik be nagypapa is, és egymás után tesz fel olyan
alapkérdéseket, ami csak neki fontos, viszont Tomi láthatóan unja, hogy nem
figyelnek rá, így felkiált. - Gyere Papi játszunk kint!
- Persze, hisz a kis
hősnek szülinapja van. - mondja vidáman és feláll apuval együtt, így a fiúk
hamar távoznak a nappaliból. Anya kimegy a konyhába Miával és megnézik, hogy is
áll az ebéd, így csak Nagyival ketten maradunk a helyiségben ahol egy perce még
tömeg volt.
- Édesem, megnézhetem a szobád? - kérdi kedvesen. Én
bólintok és elindulunk az emeletre, kitárom a szobám ajtaját, nagyi belép én
meg követem Őt.
- Aranyos lányos
szobának tűnik, megnézhetem a ruháidat, tudod, mennyire imádom őket! -
mondja mű, lelkes hangon és nekem reagálni sincs időm, mert már nyitja is ki az
ajtót. A ruháim rendben vannak bent, külön, külön vállfán. Kate végig simítja a
ruhák oldalát és felém fordul. De vajon miért hangsúlyozta ki a " tűnik
szót"?
-
Mind túl fekete és látom, megvannak még azok a nevetséges parókák is, lila és
rózsaszín. Édesem, szeresd a színeket, vidámabb lennél! - mondja szomorúan és
kinyitja a fiókot és elővesz belőle egy tangát - Neked ilyenekre még nincs
szükséged, - lassan visszahelyezi a fekete fehérnemű darabot és leül az ágyra
engem is húzva magával. Két kezemet kezeibe zárja és felnéz rám kék szemével.
-
Sabrina, szeretném, ha vidámabb lennél és tűnj már egy kicsit naivabbnak, azt
szeretik az emberek. Hasonlíts egy
kicsit jobban anyukádra! - mély csalódottsággal nézek rá, nem is érdekelte mit
csináltam mostanában, csak meg akar változtatni. Hát ez fantasztikus! A fájó
érzést a mellkasomban anya hangja szakítja meg, kész az ebéd menjünk le enni.
Nagyi
lépked elöl vidáman, én meg szomorúan baktatok mögötte. A lépcső harmadik fokán
a telefonom megszólal, kikapom a zsebemből, meglepetten nézem a kijelzőt. Visszarohanok
a szobámba és felveszem a hívást.
-
Szia, Sabrina hiányzol! Kérlek,
beszéljük meg, szeretlek - mondja az aggódó hang - tudom, hogy hibáztam, de
megbántam, meg tudok változni. - erre a kijelentésre felnevetek.
- Nem, nem tudsz -
nevetek fel - ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az előző szöveget egy
filmből szedted, nem a szívedből, ne keress többet, hagy békén! - mondom és kinyomom
a telefont. Felháborodott vagyok, mégis inkább nevetnék, mennyi minden történt az
elmúlt húsz percben; Nagyi leszólta a ruháimat és a stílusomat, szerinte nem
vagyok vidám, pedig igen, csak nem úgy, mint más. A volt pasim is felhívott és
a világ legközhelyesebb "visszajönnék"
beszédét tartotta meg. Az igazság az, hogy kicsit jobb napra
számítottam, de nem hagyom, hogy bárki elrontsa, mert ma van az öcsém
szülinapja. Magabiztosságomat
visszakapva indulok, le az ebédlőbe ahol csak nagy papit találom.
- Szia, nagypapi, hogy
vagy?
- "Az
életünk nem más, mint tabletta egy levélben, mégis mindenki azon küszködik,
hogy valami flancos örökkévaló dologgá tegye." - Helgason. - igen ez
nagypapira vall, folyton idézetekben beszél velem, és senki nem tudja, hogy
velem miért, miközben mindenki mással normálisan beszél.
-
Teljesen igazad van, de így érzed magad? - kérdem és ő a kezét térdemre helyezi
majd, a szemembe néz.
- Ha
ennyire félsz a sötétben, fuss el előre, mert Ők nem fognak változni, neked kell
változtatnod rajtuk. - halványan elmosolyodik, én kissé bambán nézek Nagyapára
- Ő pedig elővesz két ceruzát és lapot és elkezdünk amőbázni.
Időközben
mindenki beszállingózik az ebédlőbe, mi is csatlakozunk a társasághoz. Először Anya jól sikerült krémlevesét esszük
meg, majd a finom húsokat a körettel, amit csinált. Az ebéd csöndben telik és
viszonylag gyorsan végez mindenki. Én hamarabb állok fel, mert a telefonom újra
csörögni kezd, félre vonulok és felveszem a készüléket.
-
Szia, Chloe. - szólok bele a telefonba.
-
Szia, szerinted Rayn még szeret engem?
- Rayn
ugyan ezt kérdezte tőlem tegnap este és a válaszom igen volt. Szeretitek
egymást, de ez az én gyomromnak túl nyálas. Ezzel a témával ne engem
zaklassatok, hanem Miát! - mondom és az említett személy megjelenik előttem és
kérdőn néz rám miközben a barátnője tovább untat.
- Tegnap
találkoztunk egy lánnyal és Ők együtt nevettek. - mondja Chloe kissé nyávogva,
ez abszolút nem jellemző a csajra, Ő mindig vidám és vagány, eddig nem nagyon
volt féltékeny.
- Na, én
most adom inkább a húgomat, szia. - köszönök el és sietve nyújtom át a telefont
a Mia kezébe és tudom, hogy Ő jól fogja kezelni a helyzetet. Gyorsan távozok is,
egyedül hagyom Miát Chloe gondjaival, jó így, visszagondolva lehet, hogy ez nem
volt túl kedves, de akkor is, én ebben nem tudok segíteni. Volt már pár pasim,
de soha nem voltam féltékeny. Gondolataimat a konyhából érkező hangok űzik el.
- Jobban kellene figyelned
Sabrinára, tanuljon Miától!
- Anya,
a lányom így tökéletes, ahogy van! Ők különbözőek és külön személyiségeknek is
kell maradniuk. Ma már jól kijönnek egymással, kérlek, és ne turkálj a Sabrina
gardróbjában!
- Neked is kéne, hogy mik
vannak ott. . .
- Anya,
tudod, én ismerem a magántulajdon fogalmát. A gyerekek nagyon vártak, figyelj
egy kicsit rájuk, külön-külön és ne hasonlítsd őket össze.
- De
Sabrinának változnia kell!!! Túl vad és magába zárkózott, nem olyan, mint Mia -
ennél a mondatnál hátat fordítok a beszélgetésnek és bemegyek a szobámba. Miért kell engem bárkihez is hasonlítani, én
a magam módján és hibáimmal együtt tökéletes és erős vagyok. Most mégis gyengén
és megtörten zuhanok be az ágy védő zugába és hosszú idő után újra eleresztem a
könnyeimet az arcomon, had folyjanak le...
Nem tudom,
mióta fekszem az ágyon mikor mellettem terem az öcsém és lefekszik mellém
befészkelve magát karjaimba.
- Nem várnak lent? -
kérdezem.
- Most itt jobb -
válaszol és én még szorosabban ölelem magamhoz.
