4.rész Meglepetés rossz módra

Sziasztok!
Hoztam egy új részt, ami kicsit más mint az eddigiek ezért 12 éven aluliaknak nem ajánlom!
Örülnék, ha komiznátok.

Mia! - hallom meg magam mögött valaki hangját, gyorsan megfordulok és látom, az utca túloldaláról Jonathan üvölt nekem. Mikor látja, hogy észrevettem lassan elkezd felém sétálni.

- Azt hittem, már meg se hallasz. Haza mész?
- Igen, te merre laksz?
- Huszonegyedik utca tizenötben, csak két házzal arrébb, mint Te.
- Akkor majdnem szomszédok vagyunk.
- Gyors az észjárásod! - felel nevetve.
- Na, ne piszkálj!

- Nem teszem,-  és felrakja a két kezét a feje fölé, mintha valami csatatéren lennénk, és most adná meg magát. 

- Minden csütörtökön gitározni tanítom az öcsédet. Frank és az apám a legjobb barátok.

- Most már ezt is tudom, - kicsit meglepődve elkezdek játszani az ujjaimmal.
- Te tényleg észre se veszel engem?

- De, csak tudod, nem rég jöttem ide, nagyon új nekem még ez a családosdi és félek, hogy elcseszem. Sabrina nem igazán kedvel, de nem tudom miért és nehéz bekapcsolódni ebbe az életformába. Ma volt az első napom a suliban és a nevedet megjegyeztem, szóval ez is haladás és egyébként is  biztos vagyok benne, hogy csütörtökön még nem találkozhattunk, mert akkor jöttem meg.

- Bocs
- Miért?
- Amiért letámadtalak.
- Nem gáz.
- Amúgy, ugye te nem jártál Sabrinával?
- Mi?? Nem, dehogy, miért kérded?
- Csak úgy, semmit nem tudok róla, és rólad se, mesélsz magadról!
- Nem, te mesélj!

- Jó, hát a nevemet az tudod, nem ismerem a szüleimet, de ezt a nyakláncot tőlük kaptam és nagyon imádom, kedvenc énekesnőm Pink, nem igazán sportolok, de szeretnék meg tanulni lőni és divatmániás vagyok, szóval ezzel akarok foglalkozni. Tom olyan, mint a kisöcsém, de Lolára még nem merem azt mondani, hogy anya és Frankre azt, hogy apa. Hát nagyon hamar hazaértünk, - megállok az ajtó előtt, majd kinyitom.

- Szia. - mosolygok Jonathánra
- Érdekes lehetsz.
- Érdekes is vagyok!
- Majd egyszer megismerlek.
- Ajánlom is!
- Akkor, ismét holnap a suliban.
- OK, a suliban. - köszönök el végleg.

Becsukom az ajtót és körbenézek, de nincs itthon senki. Így hát felmegyek a szobámba és elkezdem írni a leckémet. Előbb a matekot majd a kémiát, irodalmat, franciát és végül a törit írom meg. Csalódottan tapasztalom, hogy ez két óráig tartott, de még mindig nem ért haza senki. Felállok az íróasztaltól és rádőlök az ágyra, elkezdek zenét hallgatni. Az idő lassan telik, amikor végre megszólal a csengő. Rohanok le, hogy kinyissam az ajtót és mikor kitárom, Tomi ugrik a nyakamba.

- Megjöttem! - neveti hangosan a fülembe. Arrébb lépek az ajtóból, hogy Lola bejöhessen, két nagy szatyrot cipel a kezében.

- Segítenétek?

- Persze - feleljük egyszerre Tommal, majd elkezdünk kipakolni a szatyrokból.

- Milyen volt az első napod?
- Barátkoztam egy Chloe nevű lánnyal.
- Mosolygós Chloeval?
- Igen.
- Kedves lány. Oh, elfelejtettem tejet venni, pedig az most nagyon kéne, Mia kérlek, elmennél a boltba tejért.
- Természetesen.
- Ugye tudod, hol van?
- Két utcával lejjebb a háztól.
- Pontosan, kérlek, siess. - Magamhoz veszek  egy táskát, pénztárcát és telefont és már indulok is a boltba.
  Már majdnem odaérek az üzlet ajtajához, amikor meghallom, hogy valaki síkit.

- Engedj el! - beszél kérlelő hangon egy lány - ne érj újra hozzám! - mondja most már hangosan. 
- Maradj nyugodtan cica, mindjárt végzünk. Csak egy perc, nem akarsz túlesni rajta?

- Engedj el, te részeg barom! - hallom  az ijedt  lány hangot, közelebb megyek és látom, hogy egy fiú teljesen falhoz szorít egy ismeretlen, rózsaszín hajú  lányt. A lány háttal van a falnak és biztos vagyok benne, hogy a srác bántani fogja a lányt. 

Na, ne! Hol van egy bot, vagy egy üveg? Segítenem kell!

Elkezdek keresgélni a földön valami súlyosat, amivel leütöm, nagy nehezen találok egy botot, ami erősnek tűnik. Odaosonok a fiú mögé, hogy leüssem, de valahogy észrevett, hisz oly gyorsan megfordul és kikapja a kezemből a botot, engem meg a földre lök teljes erővel. Óriásit csattanok a földön.

- Na, itt van még egy ribanc, aki ki akar elégíteni, de várnod kell a sorodra cicám! Már éppen hozzám érne, amikor erősen, (amennyire, perpillanat tőlem telik)  ahogy csak tudom,  pofán vágom.

- Na, igen cica így játszunk? - mondja és előkap egy éles pengét. 

Basszus, egy penge elől, hogy a francba védekezzek? Jön felém újra. Nagyon közel van hozzám. Megvágott, megvágta a karomat. Uram isten, de félek. Nagyot nyelek, lepereg előttem eddigi rövid életem. Nem ez a kis vágás fáj annyira, hanem az, hogy tudom egy mozdulat és ott vág meg, ahol elvérezhetek. De nem teszi. A teste hirtelen csapódik el tőlem és óriási erővel vágódik a falnak. Felnézek a fejem fölé, ott van Frank. Érzem, hogy még most is rettegek, az a pillanat, amikor éreztem, hogy egy vágás és végem  . . . az szörnyű volt. 

És bár Frank segített, kicsit se érzem magam biztonságban. A rózsaszín hajú lányra pillantok és elszörnyedek. Azon, ahogy kinéz, a bőrén van egy két véresebb vágás és a ruhája félig szét van tépve. Az arcáról olyan félelem tükröződik, amit látni is kín.
- Sabrina! - szólalok meg halkan.