5.rész Olyan gyorsan történt!

- Sabrina! - szólalok meg halkan. - Mi, mi történt veled? - nem válaszol, csak lassan és óvatosan rázza meg a fejét és néz a szemembe. Nem szól hozzám, se apához csak nézi a fákat mögöttem, fájdalmas szemmel. 

 Sabrina  és én, szóval mi még mindig a földön ülünk. Frank közben hívja a rendőröket. Nagy szirénázással jönnek felénk, de még nincsenek itt, lassan felállok és odasétálok Sabrinához. Lenyújtom a kezemet és hosszú percek után most végre rám néz, belekapaszkodik a karomba és feláll. Szorosan ölelem, nehogy összeessen, majd apa átveszi a kezem közül a lányát és beülteti a kocsiba. A rendőrök már megérkeztek, de nincs kedvem beszélgetni senkivel és úgy tűnik, észre sem vesznek. Apával váltanak pár szót, közben szorosan fogják a srácot, majd beültetik a rendőrautóba és elhajtanak. Én is beülök Frank BMW-jébe és elindulunk haza. 

 Nem is néztem meg a fiú arcát, most gondolom végig a történteket és azt, hogy mit mondok majd otthon, mi történt velünk? Nincs kedvem elmesélni az egész történetet, leginkább szeretnék lefeküdni és aludni. 

 A Frank gyorsan leparkol, én kipattanok és sebesen sétálok be a házba, meglepetten tapasztalom, hogy nincs itthon senki. Lassan nézek körül a lakásban, végül találok egy kis cetlit a hűtőre téve, sok helyesírási hibával. Tényleg siettek.

Megnyugtat, hogy nincsenek itthon. Nem akartam, hogy Tomi így lásson. Valaki megragadja a kezemet hátulról és elkezd húzni lépcső felé, felmegyünk az emeletre. Egészen eddig a pillanatig még nem léptem be Sabrina szobájába. 

Gyönyörű szoba, a fal barna színű és tele van képekkel, a plafonról rózsaszín és fehér lampionok lógnak, a polcokon kis csecsebecsék találhatók. A szoba közepén van az ágy ami kicsit szokatlan elrendezés, mellette egy nagy tükör díszeleg. Egy nagy fehér szekrény és egy közepes méretű íróasztal is található a helyiségben. Van külön egy mosdó, aminek nyitva maradt az ajtaja ezért jól belátok, a szépítkező polc rogyásig van sminkes holmikkal. Ahogy jobban körülnézek, látom, hogy van egy titok fal, aminek a túloldalán fotelek állnak és könyvespolcok lapulnak. Esküszöm ilyen szép szobát még nem láttam, mégis fáj látni, hogy egy ilyen csodálatos szobában, ennyire szomorú és sebzett lány áll középen és nézi a tükörképét.

  Az arcán vágott seb,  a nyaka és a karja szintén véres, de azok nem vágások csak horzsolások, ruhája szakadt és koszos.

- Láttam ma jól eldumáltál Chloeval, kedves lány, - kezd beszélni, hogy elterelje a gondolatainkat.

- Igen az. Szép a szobád.

- Köszönöm - suttogja halkan a szavakat. A tükrön keresztül nézünk egymás szemébe. Lassan a hajához nyúl és leveszi a parókáját.

- Hol voltál? - kérdezem

- Egy buliban, - lenéz a földre, mintha félne rám tekinteni.

- Más akartam lenni, ezért felvettem a parókát és egyénként is nagyon szeretem a rózsaszínt - miközben beszél, elindul a mosdó felé és elkezdi mosni az arcát majd a sebeit.

- Ma szakítottam Dave-vel, csak nem igazán fogta fel - mondja, miközben másodpercek alatt átöltözik pizsibe.

- Nem, most nem akarok róla beszélni, - mintha válaszolna a fel nem tett kérdésemre. Örülök, hogy nem kellett megkérdeznem.

- Megyek, lefeküdni - szólalok meg és állok is fel, már fogom a kilincset és mennék is, de visszafordulok. Megkérdezhetném, hogy aludjak e itt, de nem teszem.

 Ez is egy olyan kihagyott lehetőség.
 Már az is nagy szó, hogy behívott a szobájába.
- Jó éjt! - mondom és kilépek a szobából.
- Szép álmokat! - szól utánam.

Bemegyek a szobámba és gyorsan rendbe rakom magam. Átöltözök pizsibe és feküdnék is le csak, hogy amikor megyek, az ágyba látom, hogy ott van még a gépem a paplanon. Felemelem, hogy lerakjam a helyére, de érdekes dolgot látok rajta.

Jonathan írt.

Gyorsan és izgatottan kattintok a küldés gombra, mert nagyon izgat a válasz. Viszont abban a pillanatban, amelyikbe lenyomom a gombot el is fog az álom mámoros érzése. Hátradőlök és lehunyom a szemem. Az utolsó gondolatom Nathan arca.

"Hello, én vagyok az, azon gondolkodtam
Ha ennyi év után találkozni akarnál hogy mindenen átmenjünk"- az SMS-ben ez az angol szöveg.

4.rész Meglepetés rossz módra

Sziasztok!
Hoztam egy új részt, ami kicsit más mint az eddigiek ezért 12 éven aluliaknak nem ajánlom!
Örülnék, ha komiznátok.

Mia! - hallom meg magam mögött valaki hangját, gyorsan megfordulok és látom, az utca túloldaláról Jonathan üvölt nekem. Mikor látja, hogy észrevettem lassan elkezd felém sétálni.

- Azt hittem, már meg se hallasz. Haza mész?
- Igen, te merre laksz?
- Huszonegyedik utca tizenötben, csak két házzal arrébb, mint Te.
- Akkor majdnem szomszédok vagyunk.
- Gyors az észjárásod! - felel nevetve.
- Na, ne piszkálj!

- Nem teszem,-  és felrakja a két kezét a feje fölé, mintha valami csatatéren lennénk, és most adná meg magát. 

- Minden csütörtökön gitározni tanítom az öcsédet. Frank és az apám a legjobb barátok.

- Most már ezt is tudom, - kicsit meglepődve elkezdek játszani az ujjaimmal.
- Te tényleg észre se veszel engem?

- De, csak tudod, nem rég jöttem ide, nagyon új nekem még ez a családosdi és félek, hogy elcseszem. Sabrina nem igazán kedvel, de nem tudom miért és nehéz bekapcsolódni ebbe az életformába. Ma volt az első napom a suliban és a nevedet megjegyeztem, szóval ez is haladás és egyébként is  biztos vagyok benne, hogy csütörtökön még nem találkozhattunk, mert akkor jöttem meg.

- Bocs
- Miért?
- Amiért letámadtalak.
- Nem gáz.
- Amúgy, ugye te nem jártál Sabrinával?
- Mi?? Nem, dehogy, miért kérded?
- Csak úgy, semmit nem tudok róla, és rólad se, mesélsz magadról!
- Nem, te mesélj!

- Jó, hát a nevemet az tudod, nem ismerem a szüleimet, de ezt a nyakláncot tőlük kaptam és nagyon imádom, kedvenc énekesnőm Pink, nem igazán sportolok, de szeretnék meg tanulni lőni és divatmániás vagyok, szóval ezzel akarok foglalkozni. Tom olyan, mint a kisöcsém, de Lolára még nem merem azt mondani, hogy anya és Frankre azt, hogy apa. Hát nagyon hamar hazaértünk, - megállok az ajtó előtt, majd kinyitom.

- Szia. - mosolygok Jonathánra
- Érdekes lehetsz.
- Érdekes is vagyok!
- Majd egyszer megismerlek.
- Ajánlom is!
- Akkor, ismét holnap a suliban.
- OK, a suliban. - köszönök el végleg.

Becsukom az ajtót és körbenézek, de nincs itthon senki. Így hát felmegyek a szobámba és elkezdem írni a leckémet. Előbb a matekot majd a kémiát, irodalmat, franciát és végül a törit írom meg. Csalódottan tapasztalom, hogy ez két óráig tartott, de még mindig nem ért haza senki. Felállok az íróasztaltól és rádőlök az ágyra, elkezdek zenét hallgatni. Az idő lassan telik, amikor végre megszólal a csengő. Rohanok le, hogy kinyissam az ajtót és mikor kitárom, Tomi ugrik a nyakamba.

- Megjöttem! - neveti hangosan a fülembe. Arrébb lépek az ajtóból, hogy Lola bejöhessen, két nagy szatyrot cipel a kezében.

- Segítenétek?

- Persze - feleljük egyszerre Tommal, majd elkezdünk kipakolni a szatyrokból.

- Milyen volt az első napod?
- Barátkoztam egy Chloe nevű lánnyal.
- Mosolygós Chloeval?
- Igen.
- Kedves lány. Oh, elfelejtettem tejet venni, pedig az most nagyon kéne, Mia kérlek, elmennél a boltba tejért.
- Természetesen.
- Ugye tudod, hol van?
- Két utcával lejjebb a háztól.
- Pontosan, kérlek, siess. - Magamhoz veszek  egy táskát, pénztárcát és telefont és már indulok is a boltba.
  Már majdnem odaérek az üzlet ajtajához, amikor meghallom, hogy valaki síkit.

- Engedj el! - beszél kérlelő hangon egy lány - ne érj újra hozzám! - mondja most már hangosan. 
- Maradj nyugodtan cica, mindjárt végzünk. Csak egy perc, nem akarsz túlesni rajta?

- Engedj el, te részeg barom! - hallom  az ijedt  lány hangot, közelebb megyek és látom, hogy egy fiú teljesen falhoz szorít egy ismeretlen, rózsaszín hajú  lányt. A lány háttal van a falnak és biztos vagyok benne, hogy a srác bántani fogja a lányt. 

Na, ne! Hol van egy bot, vagy egy üveg? Segítenem kell!

Elkezdek keresgélni a földön valami súlyosat, amivel leütöm, nagy nehezen találok egy botot, ami erősnek tűnik. Odaosonok a fiú mögé, hogy leüssem, de valahogy észrevett, hisz oly gyorsan megfordul és kikapja a kezemből a botot, engem meg a földre lök teljes erővel. Óriásit csattanok a földön.

- Na, itt van még egy ribanc, aki ki akar elégíteni, de várnod kell a sorodra cicám! Már éppen hozzám érne, amikor erősen, (amennyire, perpillanat tőlem telik)  ahogy csak tudom,  pofán vágom.

- Na, igen cica így játszunk? - mondja és előkap egy éles pengét. 

Basszus, egy penge elől, hogy a francba védekezzek? Jön felém újra. Nagyon közel van hozzám. Megvágott, megvágta a karomat. Uram isten, de félek. Nagyot nyelek, lepereg előttem eddigi rövid életem. Nem ez a kis vágás fáj annyira, hanem az, hogy tudom egy mozdulat és ott vág meg, ahol elvérezhetek. De nem teszi. A teste hirtelen csapódik el tőlem és óriási erővel vágódik a falnak. Felnézek a fejem fölé, ott van Frank. Érzem, hogy még most is rettegek, az a pillanat, amikor éreztem, hogy egy vágás és végem  . . . az szörnyű volt. 

És bár Frank segített, kicsit se érzem magam biztonságban. A rózsaszín hajú lányra pillantok és elszörnyedek. Azon, ahogy kinéz, a bőrén van egy két véresebb vágás és a ruhája félig szét van tépve. Az arcáról olyan félelem tükröződik, amit látni is kín.
- Sabrina! - szólalok meg halkan.