3.rész Első nap a suliban és Chloe

  Kedves olvasó, ha véletlenül ide tévedsz és elolvasod amit írok, nagyon hálás lennék ha kommentálnád, érdekel a véleményed. Köszönöm!

Egész este  Sabrina szavain gondolkodtam, tudom, hogy nem kellett volna megsértődnöm, de mégis megtettem. Megsértődtem, de nem haragudtam rá, mert amit mondott igaz volt. Nehezen aludtam el és reggel az első gondolatom is a tegnap történt incidens volt. 
  Döntöttem, nem fogok ezen rágódni, ma van az első napom (az új suliba). Élvezni akarom és barátkozni fogok. 

  Nehezen keltem fel és elmentem a fürdőbe, megmosakodtam majd sminket kentem magamra, de csak keveset. Visszamentem a szobámba, felvettem egy moszat zöld színű szoknyát szürke ujjatlan pólóval egy fekete masnis nyakláncot, egy pár kék fülbevalót és  hozzá illő kék szandált.

  Belenéztem a tükörbe és egy majdnem tökéletes lányt láttam kívülről, de  tudtam, ami belül van az egy törött test egy szakadt lélekkel, de én azért töretlenül mosolygok, amíg csak lehet.

  A masnis nyakláncot lecseréltem a szívesre. Felvettem a táskámat és indultam a nappaliba.

 Lent ledobtam a táskám a kanapéra és lassan sétáltam  az asztal felé.
   - Mia, Mia, én érek előbb az asztalhoz és nem te.  Blee. - mondta vidáman Tomi.

 - Azt majd meglátjuk, - feleltem és már rohantam is az asztal felé. De ő ért oda előbb és fel is állt egy székre. - NYERTEM! - kiáltotta vidáman. - Biztos? - kérdeztem játékos hangon, és az asztalról rögtön elkaptam a cukros dobozt. 

- Kérlek, Mia azt hittem szeretsz, - nézett rám szomorúan.

 - Szeretlek is, mondtam vidáman majd felkaptam az öcsémet rádobtam a kanapéra  és elkezdtem csikizni. A játékunkat Lola barátságos hangja szakította félbe, kedvesen invitált minket reggelizni. Tomi felém nyújtotta kezét, hogy vegyem fel, így hát felkaptam, majd az egyik székre ültettem.

- Szóval, izgulsz Mia? - kérdezte Lola kedves hangon.

- Azt hiszem nem, - válaszoltam elhaló hangon.

- Akkor mehetünk? - ért le hozzánk Sabrina.

- Persze - bólintok, annyira barátságosan amennyire csak lehet.
 Hirtelen mindenki pakolni kezdett, alig tizenöt perccel később már a sulihoz értünk. 

   Los Angeles-i Szent Anna Gimnázium. Igen, a Los Angeles szót nem hagyhatták ki az iskola nevéből, nem mi? Nem lett volna elég annyi, hogy Szent Anna Gimnázium? Nem, persze, hogy nem, így mégiscsak menőbb. Nem?

 Miután túlteszem magam az iskola nevén, indulok be az épületbe. Lenyomom a kilincset, lépek párat és már bent is vagyok az új sulimba. Körülnézek, és csak ámulok, nagyon szép épület belülről is, és nagyon tiszta. A szekrények színesek a folyosókon, rengeteg növény van a suliba és sok pad. Most pont középen állok, és ha mennék hét lépést jobbra aztán balra egyenesen, akkor arra lennének a osztályok és a szekrények meg van arra egy emeleti lépcső is. Balra van, az ebédlő. Előttem van egy nagy ajtó, ami az udvarra vezet. Mögöttem van a bejárati ajtó és mellette egy porta, szóval én indulnék is arra, amikor meghallok egy ismerős hangot, Lola az.

- Mia gyere, felmegyünk a titkárságra és ott elkérjük az órarendet,- mosolyog rám kedvesen, majd átkarol és vezet az iroda felé. Bekopog az ajtón, majd benyit. párlépést belépünk és várunk.

- Szia, Lola! - siet felénk vidám arccal egy vörös hajú, karcsú, fiatal nő. Majd hosszasan megölelik egymást.

- Mia,  Ő itt a legjobb barátnőm, Carol. - mondja vidáman Lola, de még mindig nem engedi el a barátnőjét.

  

Egy perc után elengedik egymást és Carol végre rám is figyel, nem zavar, hogy ölelték egymást hisz arcukról ragyog az öröm, de akkor is izgulok, hogy elkések.

- Szia, biztosan te vagy Mia, én az iskola fontos ügyeinek intézője vagyok, úgy tudom 10./b-s leszel, ugye?

- Igen, - válaszol helyettem Lola.

- Adom az órarended, - mondja Carol és elkezd keresgélni a gépen. - Meg is van, mondja és már nyomtatja.  - Parancsolj! - nyomja és a kezembe a kis lapot.

- Az első órám történelem, hol van?

 - Második emelet 47- es terem. - kapom meg a választ, elköszönök és indulok is az adott irányba.

Izgatott vagyok, nagyon izgatott. Benyitok a terembe, de meglepődve tapasztalom, hogy csak egy lány van bent, aki éppen néz ki a fejéből.

- Szia, - köszönök, de rám se néz. - Új vagyok itt, a töri termet keresem -  végre megfordul, feláll és felém sétál vidám szemekkel majd felém nyújtja a kezét. 

- Szia, én Chloe vagyok, és ez itt a töri terem, csak a többiek még nincsenek itt,  mindig az utolsó percben érkeznek - mondja kedvesen, csillogó szemekkel,  egy ideig próbálok farkasszemet nézni vele, de aztán feladom, olyan mosoly virít az arcán  amitől mindenkinek mosolyognia kell.  

Uram isten, hogy tudsz te így nézni. - kérdem végül.

- Könnyen, - bazsalyog (= mosolyog).

- Én Mia vagyok, az új diák - mutatkozom be én is - osztálytársak leszünk?

- 10./b-s vagy?

- Igen - felelem

- Akkor igen. - válaszolja meg az eredeti kérdést. - Leülsz mellém?

- Persze, - indulok is meg az új helyemre, lerakom a táskát majd leülök.

- Szóval, te vagy Sabrina új nővére?

- Igen, honnan tudod, mondta?

- Nem, nem Ő, hanem Dave, Sabrina pasija, aki egy kicsit berágott rád, nem mondott szépeket rólad.

- Az elképzelhető, hogy haragszik rám.  Sabrinát viszont zavarja, ha tudják, hogy velük élek.

- Szerintem barátságos vagy, ha kell valami szívesen segítek. De hogy, hogy nem vagy jóban Sabrinával?

- Nem könnyen fogadja be az új embereket.

- De hiszen unokatestvérek vagytok, vagy nem? - kérdi Chloe 

Ebben a pillanatban, mint valami hangyaraj, beáramlik minden osztálytárs a terembe, nincsenek is olyan sokan, csak húszan. A suli csengő hangosan jelezi, hogy kezdődik az óra. 

Chloera nézek és arra gondolok, amit mondott. 

- Mi?- teszem fel hangosan a kérdést, de ő már nem válaszol, csak jelzi nekem, hogy bejött a tanár. 

Felállunk, megfordulunk. A tanárnak a hetes jelent és mindenki leül.

- Gyerekek, új osztálytársat kaptatok, legyetek vele nagyon segítőkészek és kedvesek! Én csak nézek rá, most valami szentbeszédre készül a jóságról, vagy mi, hogy így kezd egy szöveget? - Mia kérlek, felállnál! - kér meg kedvesen és én felállok és intek, miközben körbenézek, észreveszem, hogy nincs itt se Sabrina, se Dave.

- Hali, Mia Müller vagyok, tizenhat éves, és azt hiszem ennyi. - mondom.

- Te laksz együtt Sabrina Silddel?- kérdezi egy fiú, középről.

- Igen. - felelem halkan.

- És igaz, hogy ellenálltál Dave csáberejének? - kérdi, meglepően komoly arccal.

- Nem tudtam, hogy van neki olyan, - válaszolom egyszerűen. Mindenki elkezd tapsolni és fütyülni, én meg kicsit elpirulva, de teljesen értetlenül leülök Chloe mellé és ő is biztatóan mosolyog rám.

- Mi van? - kérdem értetlen hangon.  Elmosolyodik és a fejét kicsit oldalra dönti ezzel jelezve, hogy majd elmondja. A tekintetemet visszavezetem a  tanárra, aki elkezdi az órát...

- Szóval mi volt ez? - kérdezem Chloet miközben megyünk  a következő órára.

- Hát, tudod, Davenek nem igazán szoktak ellenállni a lányok - mondja bátortalan hangon.

- Ugyan arról az emberről beszélünk, mert kezdem azt hinni, nem? - nézek értetlenül.

- Minden bizonnyal igen - mondja nevetve Chloe. - Szóval, hogy érteted azt, hogy nem vagytok unokatestvérek? 

- Hát, tudod engem négy napja fogadott örökbe a Sild család. - mondom halkan.

- Ohh - torpan meg Chloe, és néz rám szomorúan, mint akit sajnál.

- Ne, ezt ne kezd, ne nézz így, majd egyszer elmondom, de most inkább mesélj te magadról - mosolygok. Gyorsan vidul fel az ő arca is és kezd el ragyogni.

- Szóval jó tanuló vagyok, óriási hangulat-ingadozásaim vannak. A kedvenc énekesnőm Taylor Swift és imádok raftingolni, van egy kutyám és szeretem a fánkot, de nincs testvérem, - mondja vidáman és forog egyet mellettem.

- Hú,  hát ez összefüggő volt!

- Igen, az, na gyere, mert még elkésünk - megragadja a kezem és elkezdünk futni az órára.

Hamar eltelt mind a négy óra és Chloeval jól össze barátkoztam.

  Indultunk is az ebédlő felé. Egész nap nem láttam Sabrinát, így remélem most is elkerülöm. Én és a barna szemű lány, azaz mi, beállunk a sorba, hamar megkapjuk az ebédet, ami nagyon jól néz ki, gírosz. Leülünk egy asztalhoz és elkezdünk enni. 

- Ismered Sabrinát?

- Igen, de elég szokványos a történetünk, barátok voltunk, megváltozott, másképp lettünk népszerűek és már nem vagyunk jóban.

- Miért lenne ez szokványos?

- Te  még sosem láttál tini lány filmeket?

- De, láttam, és a filmekben ez van?

- Igen. És mi a te storyd?

- Tudod, az a szokásos filmes.

- Hé, ez nem ér! - háborodik fel teljesen.

- De, de ér!

- Hello, hölgyeim. - Ül le mellénk egy fiú a tálcájával. - Mi ér?

- Szia Chloe, hogy vagy, milyen volt a napod, bocs, hogy tegnap nem válaszoltam az SMS-edre. Na és te biztos Mia vagy, örülök és Rayn milyen az első napod. - mondja ezeket a szavakat Chloe Rayn helyett, mutatván neki, hogy kellett volna ide köszönnie.

- Most ezt elismételjem vagy elmondjátok magatoktól a választ - kérdi Rayn vidám hangon, ámde kicsit flegmán. - És örülök a találkozásnak Mia, - nyújtja felém a kezét, majd kezet rázunk.

- Miről maradtam le? - ül le mellém még egy srác.

- Csak annyi, hogy Rayn nem tud rendesen köszöni és nem válaszol az SMS-ekre, de semmi másról nem. - panaszkodik Chloe

- Szia én Jonathan vagyok.

- Mia.

- Igen tudom, én tettem fel az órán a kérdéseket.

- Bocs, nem figyeltem az arcot. 

- Nem tudtam, hogy ilyen láthatatlan vagyok. - mondja keserű mosollyal az arcán.

- Talán csak kicsit megijedtem és Sabrinát kerestem a szememmel.

- Sabrina A-s - csatlakozik a beszélgetéshez Chloe.

- Na, és milyen az első nap? - kérdezi Rayn

- Tűrhető - felelem és a hajamból kiszedek egy tincset.

- Csak tűrhető? - kérdezi Chloe  felháborodott hangon, de mosolygós arccal.

- Nagyon jó volt veled dumálni, de kicsit túl sok az új infó.

- Mi az, pasi szemlét tartasz és nem tudod eldönteni melyiket válaszd? - kérdi Jonathan.

Nagyon furcsa arcot vághatok mikor ezt mondja, mert mindenki elkezd rajtam nevetni. Hirtelen, nagy hanggal megszólal a csengő és elindulunk az órákra, mi lányok kémiára, a fiúk meg tesire...

2.rész A vita és Dave

- Mia, Mia, kelj már fel! - Szólal meg egy nyafogós ám, de aranyos kis hang a fülem mellett. Nagy nehezen kinyitom a szemem, - Ki vagy? - kérdezem, mivel még mindig nem látom ki az, túl sötét van. - Tomi vagyok, Mia olvas nekem mesét! -  ezzel ad egy puszit az arcomra.

- Hány óra van?

- Tizenegy. Te mért alszol, már ilyen korán?

- Korán? Tom hánykor szoktál te lefeküdni?

- Tízkor, de Sabrina tizenegykor vagy éjfélkor. - Mondja majd a kezembe nyom egy mesekönyvet. Feloltom a lámpát, hogy végre lássak is. Belelapozok a vékony kötetbe, az elején fel vannak  tüntetve a fejezet címek tizennyolc fejezet, de mindegyik kb. csak négy oldal szóval ez megnyugtat, mert álmos vagyok és nem akarok sokat olvasni. Ránézek Tomira, figyelmesen nézi ahogy belelapozok a könyvbe. Még nem mert leülni mellém, csak vár, hogy szóljak, szabad. Tomival jól elvagyunk, ma sokat játszottam és beszélgettem vele, ő fogadott be a legjobban Sabrinával  a három nap alatt, amióta itt vagyok talán összesen fél órát, ha beszéltünk. Az új szüleimmel sokat beszéltem, de kicsit úgy érzem magam, mintha csak vendég lennék.

- Na gyere, olvasok neked, nagyfiú. - szólalok meg kizökkentve önmagamat gondolataimból. Tomi boldogan ugrik be mellém és takarja be magát ő is. A fejét a párnára hajtja és figyel.

- Egyszer volt hol nem volt. . .

Reggel van, már tíz is elmúlt, az imént nyitottam ki a szemem. Tomi itt fekszik a karomon, mellettem. Még nem akarom felkelteni olyan békésen alszik. Az ajtó hirtelen nyílik ki és én rögtön becsukom szemem. Halk léptekkel közeledik valaki felém, de nem hozzám lép, hanem Tomihoz és felemeli.

- Nagy gyere, te lurkó, hagy a nővéredet aludni. - Mondja Lola és én kinyitom a szemem.

- Szia - szólalok meg halkan. Lola mosollyal az arcán fordul felém.

- Hát felkeltél, félóra múlva gyere le az ebédlőbe! - Suttogja halkan és kimegy az öcsémmel.

Furcsa, hogy csak Tomit nem hívom a nevén, őt öcsinek vagy Tökfejnek hívom, de például a nevelő szüleimet még nem hívom soha úgy, hogy anya vagy apa. Azt hiszem ez normális. Felkelek és megmosakszom. Felveszek egy piros fehér kockás szoknyát és egy fekete virágos pólót, majd lesétálok a konyhába.

- Az egyik hétalvó felkelt, mi lesz a többiekkel?  - kérdi Frank bohókás hangulatban.

- Hé, ez nem ér, mi az, hogy hétalvó vagyok, te kelsz túl korán - próbálok visszavágni, de azt hiszem nem sok sikerrel. - Persze az is az én hibám, hogy csináltam reggelit, mi? - rakja le elém a teli tányért.

- Hát tudod, tojásrántottát  csinálni nem nagy kunszt - mondom mosolyogva, majd megeszek egy falatot az ételből. - Finom, - állapítom meg és forgok egyet a bárszéken.

- Köszönöm - mondja és meghajol - jó érzés forogni a bárszéken?

- Igen, egész kellemes.

- Várod az új sulit?

- Azt hiszem, nem tudom, remélem jó lesz!

- Lola nemsokára meghozza a tankönyveidet.

- Megjöttem!- Szólal meg Lola az előszobából. Kérdőn nézek Frankre.

- Azt javaslom, fuss! - mondja gyorsan, vidám tekintettel. De már késő, Lola belép egy óriási táskával a kezében, amiben csak tankönyvek vannak. Igazából nem is akartam nagyon elfutni, tudom gáz, de szeretek tanulni. Lola az asztalra rakja a csomagot és elkezdi átnézni a könyveket. Hirtelen csengetnek, én indulok meg az ajtó felé. Egy srác áll az ajtóban, viszonylag magas, barna hajú és szemű, igazából helyes, de valamiért mégis nagyon unszimpatikus.

- Szia, Dave vagyok, te meg biztos Mia, sokat hallottam már rólad, nagyon szép vagy. - 100 wattos mollyal néz rám.

- Igen, képzelem milyen szép dolgokat hallhattál róla, gondolom Sabrinához jöttél? - kérdezem barátságosan, mire ő bólint.

- Sabrina, itt van Dave! - kiáltok be, semmi kedvem találkozni vele. Már éppen mennék be, amikor egy kar visszaránt, és a falhoz szorít.

- Szóval, akkor eljönnél velem egy randira?  - kérdi, a teste nekem feszül és nagyon erősen nyom a falhoz, túl közel van ahhoz, hogy ne érezzem a cigi és az alkohol szagát rajta. Keze olyan részen ér hozzám ahol nem kéne, így lábammal rögtön megrúgom, és most én fordítom őt a falnak és szorítom neki.

- Amikor kinyitottam neked az ajtót, már akkor nem voltál szimpi, most már undorodom tőled, szóval az ajánlom, hagyj békén!

- Különben? - kérdi  flegmán.

- Szia, kicsim, mehetünk a ... - Sabrina megáll a mondat közepén.

- Szia, kicsim, szólnál Miának, hogy mi járunk. - szólal meg a  srác és én konkrétan leblokkolok. Nem, Sabrina nem járhat egy ilyen barommal, hogy képes erre, nem látja mekkora egy paraszt.

Az új húgom biztos már percek óta üvöltözik velem, de csak a mondat végét hallom meg. Lehordott mindennek, hogy egy sznob-ribanc vagyok, aki még a szüleinek se kellett és, hogy tűnjek az ő családjából. Tudom, hogy most gyűlöl, mert amit látott tényleg félreérthető volt, észreveszem, hogy még mindig Dave kezét szorongatom így elengedem egy jó nagy lökés keretében és a falnak csattan.

- Hallod-e, te kis árva mit lökdösöd a pasimat?

- Letámadsz és nem is tudod mi történt, a pasid egy barom, és...- hagyom, függőben a mondatot majd elsétálok, ha elmondanám, mi történt nem hinné el és most túl mélyen megbántott ahhoz, hogy most megmentsem a szörnytől. Odamegyek az új könyveimhez és indulok velük a szobám felé, de előtte még visszafordulok. Mindenki ott áll, néznek utánam, még Tomi is.

- Igazad van Sabrina, ráhibáztál, még az anyámnak se kellettem, köszönöm a könyveket. Azt hiszem, átnézem az összeset - mosolyt erőltetek az arcomra, majd elindulok.

- Én, szeretlek, Mia. - mondja Tomi halk hangon.

- Köszönöm - mondom hangosan, majd eltűnök a szobámba.

1. rész Megérkezés

Lassan nyitottam ki a szemem az emeletes ágy második szintjén. Ez volt az utolsó éjszakám itt az árvaházban. Ez az első gondolatom. Felülök az ágyon és lemászom a lépcsőn. Felveszek egy fehér pólót, egy fekete bőrszoknyát és nyaklánccal, amit születésemkor kaptam bár nem tudom kitől, mert csak egy kép van a nyakláncba ami elmosódott.

Kis koromtól kezdve itt vagyok, de most végre tizenhat évesen örökbe fogadnak. Ez csodaszámba megy. Egy nagyon kedvesnek tűnő család fogad örökbe.  Nem ilyen idős gyereket akartak elvinni, de amíg vártak elkezdtem velük beszélgetni és nagyon megkedveltek. Nem számítottam rá, hogy szeretnének a nevelő szüleim lenni, így csak tegnap tudtam meg, hogy ma elmegyek. Van már két gyerekük, de nem tudok róluk semmit és nagyon félek, hogy nem fognak elfogadni.  A bőröndöm már össze van pakolva, tegnap elbúcsúztam a többiektől, akik még most nagyban alszanak, és nem akarom felébreszteni őket. Kitolom a bőröndöt a szobából és vissza se nézek, nagyon fáj elmenni mégis, örülök, hiszen kapok egy családot. Lent csak Mariann nővér vár, szorosan megölelem, majd elindulunk az ajtó felé. Itt csak ő szeretett engem a nővérek közül.
Kint várnak az új szüleim Lola és Frank. Nem tudok róluk sok mindent (pl.: mit dolgoznak, hány évesek, hol laknak). Mosolyogva várnak rám a kocsi előtt. Az arcomra én is mosolyt varázsolok. Oda sétálok, a kocsihoz Lola rögtön megölel és Frank vidáman rám mosolyog. Elbúcsúzunk Marianntól és beülünk a kocsiba.  Lola mellém ül és beszélgetünk egész úton.
- Mi a kedvenc színed?
- A kék - válaszolom vidáman - és neked.
- Piros. Képzeld már megcsináltam a szobádat, remélem tetszeni fog, nagyon igyekeztem.
- Várj, saját szobám lesz?
- Persze.
- Mi a munkád?
- Lakberendező, Frank meg fényképész és író. A fiam Tom nyolc éves, a húgod, ha mondhatom így,  Sabrina  15 éves, annyi mint Te.
- Húgom - ismétlem halkan - jól hangzik. . .
Az út többi részét végig beszéltük. Remélem szeretni fognak, majd igyekszem szerethető lenni.
A kocsi lassan megáll egy gyönyörű ház előtt, majd lassan kiszállok. Csak állok, nézek és ámulok ez gyönyörű!

Bekerülök az előszobába, de nem tudom hogy. Rögtön elém toppan egy kisfiú.
- Szia a nevem Tom és van nálad cukor és szeretsz játszani, mert én szeretek és remélem majd játszol velem.
- Szia, az én nevem Mia és nagyon örülök, hogy találkozunk, de sajnos nincs nálam cukor.
- Nem baj futok tovább, szia. - Valóban mosolyogva fut el a kisfiú. Majd megjelenik egy lány nyilván ő Sabrina.
- Szia én Mia vagyok. - köszönök előre.
- Igen tudom ki vagy anya már mondta, folyton arról beszél milyen aranyos és kedves vagy. - Mondja ezt olyan barátságtalanul és lesajnálóan, hogy már a hangsúly  is fáj. 
- És csak, hogy tud, mi nem leszünk jóban soha, már most gyűlöllek, ha bárki megkérdezi nem is ismerlek.  Értesz édesem? - Dob felém egy olyan tipikus lesajnáló ribancos, gonosz puszit. Hát igen ez várható volt, hogy nem fog kedvelni. Sabrina eltűnt, de Lola belép és felkísér szobámba, ami valóban gyönyörű és káprázatos. 

- Nyugodtan pakolj ki. Segítsek?
- Igen kérlek. - Lehet, hogy Sabrina nem kedvel, de a többiek igen és Lolától most, már annyi szeretet kaptam ennyi idő alatt mint, eddig egy hónap alatt.