2.rész A vita és Dave

- Mia, Mia, kelj már fel! - Szólal meg egy nyafogós ám, de aranyos kis hang a fülem mellett. Nagy nehezen kinyitom a szemem, - Ki vagy? - kérdezem, mivel még mindig nem látom ki az, túl sötét van. - Tomi vagyok, Mia olvas nekem mesét! -  ezzel ad egy puszit az arcomra.

- Hány óra van?

- Tizenegy. Te mért alszol, már ilyen korán?

- Korán? Tom hánykor szoktál te lefeküdni?

- Tízkor, de Sabrina tizenegykor vagy éjfélkor. - Mondja majd a kezembe nyom egy mesekönyvet. Feloltom a lámpát, hogy végre lássak is. Belelapozok a vékony kötetbe, az elején fel vannak  tüntetve a fejezet címek tizennyolc fejezet, de mindegyik kb. csak négy oldal szóval ez megnyugtat, mert álmos vagyok és nem akarok sokat olvasni. Ránézek Tomira, figyelmesen nézi ahogy belelapozok a könyvbe. Még nem mert leülni mellém, csak vár, hogy szóljak, szabad. Tomival jól elvagyunk, ma sokat játszottam és beszélgettem vele, ő fogadott be a legjobban Sabrinával  a három nap alatt, amióta itt vagyok talán összesen fél órát, ha beszéltünk. Az új szüleimmel sokat beszéltem, de kicsit úgy érzem magam, mintha csak vendég lennék.

- Na gyere, olvasok neked, nagyfiú. - szólalok meg kizökkentve önmagamat gondolataimból. Tomi boldogan ugrik be mellém és takarja be magát ő is. A fejét a párnára hajtja és figyel.

- Egyszer volt hol nem volt. . .

Reggel van, már tíz is elmúlt, az imént nyitottam ki a szemem. Tomi itt fekszik a karomon, mellettem. Még nem akarom felkelteni olyan békésen alszik. Az ajtó hirtelen nyílik ki és én rögtön becsukom szemem. Halk léptekkel közeledik valaki felém, de nem hozzám lép, hanem Tomihoz és felemeli.

- Nagy gyere, te lurkó, hagy a nővéredet aludni. - Mondja Lola és én kinyitom a szemem.

- Szia - szólalok meg halkan. Lola mosollyal az arcán fordul felém.

- Hát felkeltél, félóra múlva gyere le az ebédlőbe! - Suttogja halkan és kimegy az öcsémmel.

Furcsa, hogy csak Tomit nem hívom a nevén, őt öcsinek vagy Tökfejnek hívom, de például a nevelő szüleimet még nem hívom soha úgy, hogy anya vagy apa. Azt hiszem ez normális. Felkelek és megmosakszom. Felveszek egy piros fehér kockás szoknyát és egy fekete virágos pólót, majd lesétálok a konyhába.

- Az egyik hétalvó felkelt, mi lesz a többiekkel?  - kérdi Frank bohókás hangulatban.

- Hé, ez nem ér, mi az, hogy hétalvó vagyok, te kelsz túl korán - próbálok visszavágni, de azt hiszem nem sok sikerrel. - Persze az is az én hibám, hogy csináltam reggelit, mi? - rakja le elém a teli tányért.

- Hát tudod, tojásrántottát  csinálni nem nagy kunszt - mondom mosolyogva, majd megeszek egy falatot az ételből. - Finom, - állapítom meg és forgok egyet a bárszéken.

- Köszönöm - mondja és meghajol - jó érzés forogni a bárszéken?

- Igen, egész kellemes.

- Várod az új sulit?

- Azt hiszem, nem tudom, remélem jó lesz!

- Lola nemsokára meghozza a tankönyveidet.

- Megjöttem!- Szólal meg Lola az előszobából. Kérdőn nézek Frankre.

- Azt javaslom, fuss! - mondja gyorsan, vidám tekintettel. De már késő, Lola belép egy óriási táskával a kezében, amiben csak tankönyvek vannak. Igazából nem is akartam nagyon elfutni, tudom gáz, de szeretek tanulni. Lola az asztalra rakja a csomagot és elkezdi átnézni a könyveket. Hirtelen csengetnek, én indulok meg az ajtó felé. Egy srác áll az ajtóban, viszonylag magas, barna hajú és szemű, igazából helyes, de valamiért mégis nagyon unszimpatikus.

- Szia, Dave vagyok, te meg biztos Mia, sokat hallottam már rólad, nagyon szép vagy. - 100 wattos mollyal néz rám.

- Igen, képzelem milyen szép dolgokat hallhattál róla, gondolom Sabrinához jöttél? - kérdezem barátságosan, mire ő bólint.

- Sabrina, itt van Dave! - kiáltok be, semmi kedvem találkozni vele. Már éppen mennék be, amikor egy kar visszaránt, és a falhoz szorít.

- Szóval, akkor eljönnél velem egy randira?  - kérdi, a teste nekem feszül és nagyon erősen nyom a falhoz, túl közel van ahhoz, hogy ne érezzem a cigi és az alkohol szagát rajta. Keze olyan részen ér hozzám ahol nem kéne, így lábammal rögtön megrúgom, és most én fordítom őt a falnak és szorítom neki.

- Amikor kinyitottam neked az ajtót, már akkor nem voltál szimpi, most már undorodom tőled, szóval az ajánlom, hagyj békén!

- Különben? - kérdi  flegmán.

- Szia, kicsim, mehetünk a ... - Sabrina megáll a mondat közepén.

- Szia, kicsim, szólnál Miának, hogy mi járunk. - szólal meg a  srác és én konkrétan leblokkolok. Nem, Sabrina nem járhat egy ilyen barommal, hogy képes erre, nem látja mekkora egy paraszt.

Az új húgom biztos már percek óta üvöltözik velem, de csak a mondat végét hallom meg. Lehordott mindennek, hogy egy sznob-ribanc vagyok, aki még a szüleinek se kellett és, hogy tűnjek az ő családjából. Tudom, hogy most gyűlöl, mert amit látott tényleg félreérthető volt, észreveszem, hogy még mindig Dave kezét szorongatom így elengedem egy jó nagy lökés keretében és a falnak csattan.

- Hallod-e, te kis árva mit lökdösöd a pasimat?

- Letámadsz és nem is tudod mi történt, a pasid egy barom, és...- hagyom, függőben a mondatot majd elsétálok, ha elmondanám, mi történt nem hinné el és most túl mélyen megbántott ahhoz, hogy most megmentsem a szörnytől. Odamegyek az új könyveimhez és indulok velük a szobám felé, de előtte még visszafordulok. Mindenki ott áll, néznek utánam, még Tomi is.

- Igazad van Sabrina, ráhibáztál, még az anyámnak se kellettem, köszönöm a könyveket. Azt hiszem, átnézem az összeset - mosolyt erőltetek az arcomra, majd elindulok.

- Én, szeretlek, Mia. - mondja Tomi halk hangon.

- Köszönöm - mondom hangosan, majd eltűnök a szobámba.