1. rész Megérkezés

Lassan nyitottam ki a szemem az emeletes ágy második szintjén. Ez volt az utolsó éjszakám itt az árvaházban. Ez az első gondolatom. Felülök az ágyon és lemászom a lépcsőn. Felveszek egy fehér pólót, egy fekete bőrszoknyát és nyaklánccal, amit születésemkor kaptam bár nem tudom kitől, mert csak egy kép van a nyakláncba ami elmosódott.

Kis koromtól kezdve itt vagyok, de most végre tizenhat évesen örökbe fogadnak. Ez csodaszámba megy. Egy nagyon kedvesnek tűnő család fogad örökbe.  Nem ilyen idős gyereket akartak elvinni, de amíg vártak elkezdtem velük beszélgetni és nagyon megkedveltek. Nem számítottam rá, hogy szeretnének a nevelő szüleim lenni, így csak tegnap tudtam meg, hogy ma elmegyek. Van már két gyerekük, de nem tudok róluk semmit és nagyon félek, hogy nem fognak elfogadni.  A bőröndöm már össze van pakolva, tegnap elbúcsúztam a többiektől, akik még most nagyban alszanak, és nem akarom felébreszteni őket. Kitolom a bőröndöt a szobából és vissza se nézek, nagyon fáj elmenni mégis, örülök, hiszen kapok egy családot. Lent csak Mariann nővér vár, szorosan megölelem, majd elindulunk az ajtó felé. Itt csak ő szeretett engem a nővérek közül.
Kint várnak az új szüleim Lola és Frank. Nem tudok róluk sok mindent (pl.: mit dolgoznak, hány évesek, hol laknak). Mosolyogva várnak rám a kocsi előtt. Az arcomra én is mosolyt varázsolok. Oda sétálok, a kocsihoz Lola rögtön megölel és Frank vidáman rám mosolyog. Elbúcsúzunk Marianntól és beülünk a kocsiba.  Lola mellém ül és beszélgetünk egész úton.
- Mi a kedvenc színed?
- A kék - válaszolom vidáman - és neked.
- Piros. Képzeld már megcsináltam a szobádat, remélem tetszeni fog, nagyon igyekeztem.
- Várj, saját szobám lesz?
- Persze.
- Mi a munkád?
- Lakberendező, Frank meg fényképész és író. A fiam Tom nyolc éves, a húgod, ha mondhatom így,  Sabrina  15 éves, annyi mint Te.
- Húgom - ismétlem halkan - jól hangzik. . .
Az út többi részét végig beszéltük. Remélem szeretni fognak, majd igyekszem szerethető lenni.
A kocsi lassan megáll egy gyönyörű ház előtt, majd lassan kiszállok. Csak állok, nézek és ámulok ez gyönyörű!

Bekerülök az előszobába, de nem tudom hogy. Rögtön elém toppan egy kisfiú.
- Szia a nevem Tom és van nálad cukor és szeretsz játszani, mert én szeretek és remélem majd játszol velem.
- Szia, az én nevem Mia és nagyon örülök, hogy találkozunk, de sajnos nincs nálam cukor.
- Nem baj futok tovább, szia. - Valóban mosolyogva fut el a kisfiú. Majd megjelenik egy lány nyilván ő Sabrina.
- Szia én Mia vagyok. - köszönök előre.
- Igen tudom ki vagy anya már mondta, folyton arról beszél milyen aranyos és kedves vagy. - Mondja ezt olyan barátságtalanul és lesajnálóan, hogy már a hangsúly  is fáj. 
- És csak, hogy tud, mi nem leszünk jóban soha, már most gyűlöllek, ha bárki megkérdezi nem is ismerlek.  Értesz édesem? - Dob felém egy olyan tipikus lesajnáló ribancos, gonosz puszit. Hát igen ez várható volt, hogy nem fog kedvelni. Sabrina eltűnt, de Lola belép és felkísér szobámba, ami valóban gyönyörű és káprázatos. 

- Nyugodtan pakolj ki. Segítsek?
- Igen kérlek. - Lehet, hogy Sabrina nem kedvel, de a többiek igen és Lolától most, már annyi szeretet kaptam ennyi idő alatt mint, eddig egy hónap alatt.