12. rész: Nem fogok változni!

- Sabrina - 

A tengerparton ülök, a nap lágyan süti a hátamat. Egy kék bikini és egy napszemüveg fedi csak testemet. Mellettem lágy zene szól és a tenger gyönyörűen hullámzik. Valaki felém, dob egy párnát és én nevetve dobom vissza. Várjunk csak, egy " párna? ", mit keres itt a parton egy párna? Na, mindegy inkább pihenek, jaj az a srác, de helyes, mindjárt elolvadok. - Sabrina, ébredj! - szólal meg lágyan. Uram isten, tudja a nevem, kezdek elolvadozni. - Sabrina, é-b-r-e-d-j! - mondja és újra egy párna csapódik nekem így rögtön kipattan a szeme, gyorsan könyökölök fel, és csalódottan tapasztalom, hogy nem a parton vagyok, hanem a szobámban és a testvérem ütöget a párnával. Tomi készül újra hozzám vágni, mikor megfogom és gyengéden eldobom a párnát.

- Jól van, jól van, fent vagyok! Mi van?- kérdem értetlenül a láthatólag nagyon vidám öcsémet.

- Ma van a szülinapom! - üvölti, majd karjaimba veti magát, szorosan fogom át és beletúrok a hajába. - Igen, igen ma van a szülinapod, már nagyon nagyfiú vagy. - hatalmas vigyorral a száján néz rám és felnyújtja felém a kezét. - Már ilyen nagyfiú vagyok! - mutat lelkesen. A szobaajtó megnyikordul és anya belép a szobába - Gyerekek öltözzetek, a nagyi mindjárt itt van a nagyapival! - mondja lágy hangon, anyának olyan szép, kedves hangja van, jó hallgatni. Kezét kinyújtja, Tomi felpattan az ágyról és elindul az ajtó felé, megfogja anya egyik ujját és kimennek a szobából.

  Gyorsan felpattanok én is, kirohanok a fürdőbe és két perc alatt megmosakszom. Felveszek egy kék inget, aminek fekete, fehér mintás zsebe van és egy fekete szoknyát az otthoni mamuszommal végül még egy kis sminket is viszek az arcomra és már kész is vagyok.

Gyors pillantást vetek az órára és egy pillanatra lesokkolok, már dél van, majd befejezem a hitetlenkedést és elindulok a nappaliba. Mia lent ül az asztalnál és valamit rajzol, a füzetbe, Tomi ugrál a tévé előtt, közben Tapsi- Hapsit nézi. A csengő hírtelen megszólal, Tomival egyszerre rohanunk az ajtóhoz, "Nagyi! " felkiáltással. Sietve kapunk a kilincs után és kinyitjuk az ajtót.

Nagyi és nagypapi mosolyogva áll az ajtó előtt.

- Gyerekek! - kiáltja el magát nagyi és Tomi nevetve ugrik a karjába, míg én nagypapa ölelésében merülök el, majd kicsit később cserélődnek az ölelések. Anya és apa is vidáman csatlakozik az ölelkező társasághoz. Nagyin egy virágos póló és egy fekete nadrág van, haja rövid és vörös, nagyapán egy zöld ing van, fekete nadrággal és öltözetét még egy nadrágtartóval is feldobta.  

Mia nagyon hátul áll meg, halványan mosolyog felénk. Egy pillanatra belegondolok a helyzetébe és megszánom, eddig még sosem gondoltam bele milyen lehet neki, biztos fél egy kicsit a nagyiéktól. Kedvesen lépkedek Miához és belékarolok - Ne félj! - súgom neki halkan, majd behúzom a szobába ahová a többiek is követnek minket. Leülünk a kanapéra és nagyi azonnal bemutatkozik Miának.

-  Szerbusz, kedvesem én Kate vagyok.

- Jó napot asszonyom, Mia vagyok. - nyújt kezet a lány mosolygósan és én látom, hogy nyert ügye van.

- Én Richárd vagyok. - mutatkozik be nagypapa is, és egymás után tesz fel olyan alapkérdéseket, ami csak neki fontos, viszont Tomi láthatóan unja, hogy nem figyelnek rá, így felkiált. - Gyere Papi játszunk kint!

- Persze, hisz a kis hősnek szülinapja van. - mondja vidáman és feláll apuval együtt, így a fiúk hamar távoznak a nappaliból. Anya kimegy a konyhába Miával és megnézik, hogy is áll az ebéd, így csak Nagyival ketten maradunk a helyiségben ahol egy perce még tömeg volt. 

- Édesem, megnézhetem a szobád? - kérdi kedvesen. Én bólintok és elindulunk az emeletre, kitárom a szobám ajtaját, nagyi belép én meg követem Őt.

- Aranyos lányos szobának tűnik, megnézhetem a ruháidat, tudod, mennyire imádom őket! - mondja mű, lelkes hangon és nekem reagálni sincs időm, mert már nyitja is ki az ajtót. A ruháim rendben vannak bent, külön, külön vállfán. Kate végig simítja a ruhák oldalát és felém fordul. De vajon miért hangsúlyozta ki a " tűnik szót"?

- Mind túl fekete és látom, megvannak még azok a nevetséges parókák is, lila és rózsaszín. Édesem, szeresd a színeket, vidámabb lennél! - mondja szomorúan és kinyitja a fiókot és elővesz belőle egy tangát - Neked ilyenekre még nincs szükséged, - lassan visszahelyezi a fekete fehérnemű darabot és leül az ágyra engem is húzva magával. Két kezemet kezeibe zárja és felnéz rám kék szemével.

- Sabrina, szeretném, ha vidámabb lennél és tűnj már egy kicsit naivabbnak, azt szeretik az emberek.  Hasonlíts egy kicsit jobban anyukádra! - mély csalódottsággal nézek rá, nem is érdekelte mit csináltam mostanában, csak meg akar változtatni. Hát ez fantasztikus! A fájó érzést a mellkasomban anya hangja szakítja meg, kész az ebéd menjünk le enni.

Nagyi lépked elöl vidáman, én meg szomorúan baktatok mögötte. A lépcső harmadik fokán a telefonom megszólal, kikapom a zsebemből, meglepetten nézem a kijelzőt. Visszarohanok a szobámba és felveszem a hívást.

- Szia, Sabrina hiányzol!  Kérlek, beszéljük meg, szeretlek - mondja az aggódó hang - tudom, hogy hibáztam, de megbántam, meg tudok változni. - erre a kijelentésre felnevetek.

- Nem, nem tudsz - nevetek fel - ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az előző szöveget egy filmből szedted, nem a szívedből, ne keress többet, hagy békén! - mondom és kinyomom a telefont. Felháborodott vagyok, mégis inkább nevetnék, mennyi minden történt az elmúlt húsz percben; Nagyi leszólta a ruháimat és a stílusomat, szerinte nem vagyok vidám, pedig igen, csak nem úgy, mint más. A volt pasim is felhívott és a világ legközhelyesebb "visszajönnék" beszédét tartotta meg. Az igazság az, hogy kicsit jobb napra számítottam, de nem hagyom, hogy bárki elrontsa, mert ma van az öcsém szülinapja.  Magabiztosságomat visszakapva indulok, le az ebédlőbe ahol csak nagy papit találom.

- Szia, nagypapi, hogy vagy?

- "Az életünk nem más, mint tabletta egy levélben, mégis mindenki azon küszködik, hogy valami flancos örökkévaló dologgá tegye." - Helgason. - igen ez nagypapira vall, folyton idézetekben beszél velem, és senki nem tudja, hogy velem miért, miközben mindenki mással normálisan beszél.

- Teljesen igazad van, de így érzed magad? - kérdem és ő a kezét térdemre helyezi majd, a szemembe néz.

- Ha ennyire félsz a sötétben, fuss el előre, mert Ők nem fognak változni, neked kell változtatnod rajtuk. - halványan elmosolyodik, én kissé bambán nézek Nagyapára - Ő pedig elővesz két ceruzát és lapot és elkezdünk amőbázni.

Időközben mindenki beszállingózik az ebédlőbe, mi is csatlakozunk a társasághoz.  Először Anya jól sikerült krémlevesét esszük meg, majd a finom húsokat a körettel, amit csinált. Az ebéd csöndben telik és viszonylag gyorsan végez mindenki. Én hamarabb állok fel, mert a telefonom újra csörögni kezd, félre vonulok és felveszem a készüléket.

- Szia, Chloe. - szólok bele a telefonba.

- Szia, szerinted Rayn még szeret engem?

- Rayn ugyan ezt kérdezte tőlem tegnap este és a válaszom igen volt. Szeretitek egymást, de ez az én gyomromnak túl nyálas. Ezzel a témával ne engem zaklassatok, hanem Miát! - mondom és az említett személy megjelenik előttem és kérdőn néz rám miközben a barátnője tovább untat.

- Tegnap találkoztunk egy lánnyal és Ők együtt nevettek. - mondja Chloe kissé nyávogva, ez abszolút nem jellemző a csajra, Ő mindig vidám és vagány, eddig nem nagyon volt féltékeny.

- Na, én most adom inkább a húgomat, szia. - köszönök el és sietve nyújtom át a telefont a Mia kezébe és tudom, hogy Ő jól fogja kezelni a helyzetet. Gyorsan távozok is, egyedül hagyom Miát Chloe gondjaival, jó így, visszagondolva lehet, hogy ez nem volt túl kedves, de akkor is, én ebben nem tudok segíteni. Volt már pár pasim, de soha nem voltam féltékeny. Gondolataimat a konyhából érkező hangok űzik el.

- Jobban kellene figyelned Sabrinára, tanuljon Miától!

- Anya, a lányom így tökéletes, ahogy van! Ők különbözőek és külön személyiségeknek is kell maradniuk. Ma már jól kijönnek egymással, kérlek, és ne turkálj a Sabrina gardróbjában!

- Neked is kéne, hogy mik vannak ott. . .

- Anya, tudod, én ismerem a magántulajdon fogalmát. A gyerekek nagyon vártak, figyelj egy kicsit rájuk, külön-külön és ne hasonlítsd őket össze.

- De Sabrinának változnia kell!!! Túl vad és magába zárkózott, nem olyan, mint Mia - ennél a mondatnál hátat fordítok a beszélgetésnek és bemegyek a szobámba.  Miért kell engem bárkihez is hasonlítani, én a magam módján és hibáimmal együtt tökéletes és erős vagyok. Most mégis gyengén és megtörten zuhanok be az ágy védő zugába és hosszú idő után újra eleresztem a könnyeimet az arcomon, had folyjanak le...

Nem tudom, mióta fekszem az ágyon mikor mellettem terem az öcsém és lefekszik mellém befészkelve magát karjaimba.

- Nem várnak lent? - kérdezem.

- Most itt jobb - válaszol és én még szorosabban ölelem magamhoz.

11. rész: Egy szó, kilenc betű

- Rayn -

  Az ágyamon fekszem már vagy egy órája és csak nézem a plafont.

  Jonathan szülei elválnak, ez fura, lehet, hogy túlreagálom, de a környezetemben mindenki folyton válási papírokat írogat alá és így, hogy a farancba higgyek ebben az egész "szeretlek" dologban.  

  Végül is én szerelmes vagyok a volt legjobb barátomba, de ő talán nem szeret engem annyira...

  Biztos szeret, szeretnie kell, nyugtatom magam és közben becsukom a szemem. Valaki kopog, aztán meghallom anya hangját - Bejöhetek? - kérdi.

- Nem - mondom, de ennek ellenére hallom, hogy az ajtó nyikorogva kinyílik. - Most, hagyj! "magánélet" - nyögöm ki a szavakat.  

- Nem érdekel. - szólal meg egy vékony hang, az ágy széle besüpped, majd egy test felém érkezik, haja arcom körül kerítést képez és lágyan simogatja bőröm. Ez nem anya, mikor kinyitnám a szemem, már egy ajak tapad az enyémre. Édes, vad csókba hív mire én végre kapcsolok és visszacsókolok. Kezemet dereka köré fonom és lerántom magamhoz a lányt, aki eddig fölöttem támaszkodott. Beletúrok a hajába és végig simítom a gerincét, teste megfeszül a kezem alatt, vadul csókolni kezd, mire én megfordítom a helyzetünket és most Ő van alul.  Két kezemet oldalra rakom és felemelem magam elhúzva arcomat a Chloe arcától és úgy vagyok, fölötte mintha fekvőzni készülnék.

 - Azt hittem anya az.

 - Megkértem, hogy ő szóljon be helyettem.

 - És mi ez a letámadás? - kérdem, majd tényleg elvégzek egy fekvőt, és míg lent vagyok, csókot adok a Chloe szájára. Megfogja a pólómat és visszaránt magához, két kezemmel még mindig tartom magam, mert nem akarom ráhelyezni a súlyomat. Hírtelen szakadok ki a csókból és bár Chloe rögtön utánam kap, a fejemet olyan magasra emelem, hogy inkább visszazuhan a párnára.

  - Szóval, kicsim, várom a választ. - mosolygok rá kajánul. Arcán aranyos mosoly jelenik, meg majd oldalra fordítja fejét és a falat nézi, lassan mozdul meg, így újra engem néz.

- Nem tudom.  - rázza meg a fejét tekintete mellkasomra vetül, mintha nem akarna a szemembe nézni, de mégis megteszi.

- Hiányoztál - mondja, és kis pír keletkezik arcán.             

- Szeretlek. - miután kiejti a szavakat arca lángba borul és szorosan lezárja a szemeit. Közel hajolok hozzá és orrommal megbököm - Szeretlek - mondom most én is.

Csillogó szemét félve nyitja ki majd, pólómnál fogva húz le magához és megcsókol. 

10. rész: A búcsú percei

- Jonathan -

... a telefon hangja töri meg.

- Szia, apa! - szólok bele a készülékbe.

- Gyere haza, igyekezz és pakolj össze, mert elutazunk! - mondja komor hangon.

- Tessék?

-  Anyád megint megcsalt, így előbb utazunk el, mert nem akarok emellett a nő mellett maradni tovább! És te is velem jössz!

- Várj, szóval oda megyünk ahova eredetileg mentünk volna csak egy héttel előbb? - kérdezem már kicsit nyugodtabban.

- Pontosan fiam! És akkor jövünk haza, amikor egyébként is jöttünk volna, három hét alatt elintézzük anyáddal a válási ügyeket!

- Szia, apa. - elválnak, dermedek meg egy pillanatra a szó hallatára. A furcsa az, hogy már nem is csodálkozom, tudtam, hogy el fognak válni, nem ez volt az első eset, hogy anya megcsalta apát. Anya, igazából anyának nagyon jó, de feleségnek csapnivaló.

- A szüleim válnak. - közlöm a fiúkkal is a hívás lényegét. Tomi erre abbahagyja a padon való ugrálást, már megint túlpörgött a kis srác, viszont a legjobb haverom nem is néz rám, csak a gitárt bámulja.

- Nem úgy hangzik, mint ha nagyon bánnád. - hát ezért nem néz rám, mert ez a kérdés motoszkál benne, csodálkozik, hogy én nem lepődtem meg.

- Sejtettem, hogy el fognak válni, csak azt nem tudtam, hogy mikor. Most mennem kell, elutazunk, három hét múlva jövünk vissza.

Tom gyere, indulunk! Intek a kis diákomnak, aki szomorú szemekkel kezdi visszahelyezni a gitárt a tokjába. Rayn is feláll, megveregeti a hátam és Ő is elindul haza.

Nem értem ezt a srácot, jobban kiakadt, mint én.

Tomival hazafelé indulunk, cipelem a gitárját, miközben fogom kis kezét. Vidáman fürkészi az utcákat, mindenféle furcsa vagy nem teljesen hétköznapi dolgot keres, néha megszólal mikor lát egy nagy, szép kirakatot vagy falfirkát, de sok újat nem igazán tartogatnak számára ezek az utak, mivel előre tudja, hogy mikor mi következik.  

Hamar a házukhoz érünk, és Tomi lelkesen nyomogatja a csengőt. Anyukája sietve jelenik meg, mosolygós arccal az ajtóban.

- Gyertek be! - tárja ki teljesen az ajtót és a diákom már rohan is be "Cukrot" felkiáltással.

- Nekem most mennem kell... - kezdenék bele a búcsúzásba mikor bentről egy mély hang megszólal.

- Gyere csak be Nathan! - a hanghoz lassan egy izmos, fekete öltönyt viselő test is társul, apa az. Belépek a parancsra és Lola becsukja, mögöttem az ajtót, majd belökdös a napaliba, mivel látja rajtam, hogy NEM ÉRTEK SEMMIT SEM.

- Azt hittem, otthon találkozunk. - mondom, apunak miközben elhelyezkedem a kényelmes kanapén. A helyiségben csak négyen tartózkodunk Frank, Lola, apa és én.

- Igen, de olyan lassan jöttetek és én mindent összepakoltam, Neked szinte üres a szobád, nem bírtam tovább ott maradni, a cuccaid már úton vannak a szállás felé az enyémekkel egyetemben. Mivel tudtam, hogy Tomival vagy úgy döntöttem itt várlak meg. Frank és Lola meghívtak minket vacsorára, szóval, amíg kész lesz a vacsi nyugodtan menj fel, beszélgess a lányokkal vagy Tomival! - mondja bánatos hangon, de amennyire - pillanatnyilag - tőle telik, kedvesen. Apa mindig is a szigorú és a kedves között ingadozott, igazi üzletember típus, de mindig szánt rám időt.

A vacsora szó hallatára Lola rögtön felpattant és a konyhába sietett. Én is felállok és elindulok az emeletre, Mia szobájába, de végül, mégis Sabrinához nyitok be.

 Szőke haja arcába hull, miközben számítógépe fölé hajolva, belemerül a tevékenységébe, mikor becsukom az ajtót magam mögött, felnéz rám. Tekintete fájdalmasan közönyös, furcsa belegondolni, hogy mennyire szerettem ezt a most közönyösnek tűnő arcot. Jól ismerem, tudom, hogy nem fog megszólalni, ha én nem kezdek el beszélni, szóval belevágok a szövegelésbe, miközben felé tartok.

- Ma apuval itt vacsizunk, délután az öcsédet tanítottam gitározni, nagyon tehetséges - mondom, kicsit feszülten érezve magam, végül leülök az ágyra.

- Ki volt az a lány? - szegezi nekem a kérdést, köszönés nélkül, hát igen, hozza a formáját.

- Mi az, féltékeny vagy?

- Nem én, csak tudod, bunkóságnak tartom elhívni Miát randira, aztán meg lesmárolni egy lányt előtte.

- Mert aztán Miát annyira érdekeltem, mi? - vetem oda a szavakat.

- Esélyt se hagytál neki, hogy megismerjen, rögtön letámadtad!

- Mert én éreztem valamit, de ő nem!

- Talán ő is érzet valamit és érez csak nagyon félős! - üvölti a szőke hajú lány a szavakat az arcomba, szeme rideg és dühös, az én szívem mégis megenyhült.

- Szóval, Mia érzett valamit? - kérdezem reménykedve. Sabrina mégis csak a szemét forgatja válasz helyett. Végül mégis megszólal.

-  Igen, Okoska, érzett irántad valamit. - arcomon mosoly terül szét.

- Menj be hozzá, engem irritál a jelenléted. - fintorodik el, mire én felállok és elindulok a másik szobába.

- Ne törd össze a szívét, úgy, mint az enyémet! - vágja nekem durván a szavakat.

 Mia megkérdezte, hogy jártunk-e, én azt mondtam, nem. - Sabrina kinyitja a száját, hogy válaszoljon nekem, de végül csak hitetlenkedve elmosolyodik és visszadugja fejét a gépbe.

Kilépek a szobából és bemegyek Miához, éppen háttal ül nekem és valami horrort néz. Hangtalanul surranok felé, éppen egy nagyon ijesztő, brutális jelenetet mutatnak, amit még, az én gyomrom se vesz be. Mia nagy hévvel ugrik fel a székből, pont nekem csapódik, olyan milliméter pontossággal, mintha meg lett volna tervezve. Arckifejezése meglepetnek, tűnik, láthatóan váratlanul érte itt létem. Kis kezét mellkasomra helyezi, majd felvezeti tekintetét a testemen. Olyan megnyugtató, hogy ilyen közel van hozzám és jó tudni, hogy két keze mellkasomon pihen. Arcáról tiszta döbbenet olvasható le mikor tudatosul benne, hogy én vagyok az. Két kezemet derekán pihentetem és valahogy, túlságosan is elveszni készülök tekintetében, így inkább megszólalok.

- Biztos érdekel, miért vagyok itt. Hát az, az indokom, hogy a szüleid meghívtak vacsorára.

- Engem csak az érdekel, hogy ki volt az a lány? - gyönge testét kitépi kezeim közül és leül az ágyára. Halvány mosoly jelenik meg arcomon, mégis igyekszem kérdő tekintetet vágni.

- Lara? Őneki van barátja, csak amikor csókolóztunk még nem volt, a srác nem messze állt tőlünk és ezzel féltékennyé akarta tenni, ami sikerült is neki. A fiú előadott egy féltékenységi jelenetet aztán elmondtuk az igazat és most boldogok.

- Ez túlságosan hihetetlenül hangzik ahhoz, hogy ne legyen igaz. - néz rám ő is szomorúan. - Nézed velem a horrort? - kérdi, majd a filmet percek alatt kirakja a Tv-re és leül az ágyra, én leülök mellé...

 Már vagy kb. öt perce nézzük a filmet, amikor ismét egy ijesztő rész következik és Mia a két karom ölelése között köt ki, amit én egyáltalán nem bánok...

Szemét becsukja, és teste kicsit remeg, mert előbb felnyársaltak egy ijesztő bohóc gyilkost. Igazából, én nagyon nem vagyok horror rajongó, ahogy láthatólag Mia sem az, most mégis, eszem ágában sincs azt mondani, hogy nézzünk mást, mert akkor el kéne engednem. Mia mégis a távszabályzó után kap és kikapcsolja a Tv-t.

 - Tereld el a gondolataimat! Félek, ijesztő volt. - mondja, és boci szemekkel néz rám.

- Gyere ide! - mondom neki és visszatér karjaim közé. Nincs túl öltözve, egy fekete trikó és szürke rövidnadrág takarja csak a testét. - Csukd be a szemed! - engedelmesen meg is teszi - Mit látsz?

- A bohócot. - teste megremeg és légzése hangosabb. Teljesen karjaimba zárom a lányt és belepuszilok nyakába, amitől megborzong. Szeme hirtelen kipattan és megdöbbenve néz rám, amit én nem igazán tudok mire vélni, hiszen ez csak egy puszi volt.

- Gyerekek, kész a kaja! - kiabál Frank. Én felállok és magammal húzom a kicsit megszeppent lányt.

- Ez meg mi volt? - kérdi.

- Most már nem a bohócról fogsz álmodni. - kacsintok rá és lemegyek az ebédlőbe.