10. rész: A búcsú percei

- Jonathan -

... a telefon hangja töri meg.

- Szia, apa! - szólok bele a készülékbe.

- Gyere haza, igyekezz és pakolj össze, mert elutazunk! - mondja komor hangon.

- Tessék?

-  Anyád megint megcsalt, így előbb utazunk el, mert nem akarok emellett a nő mellett maradni tovább! És te is velem jössz!

- Várj, szóval oda megyünk ahova eredetileg mentünk volna csak egy héttel előbb? - kérdezem már kicsit nyugodtabban.

- Pontosan fiam! És akkor jövünk haza, amikor egyébként is jöttünk volna, három hét alatt elintézzük anyáddal a válási ügyeket!

- Szia, apa. - elválnak, dermedek meg egy pillanatra a szó hallatára. A furcsa az, hogy már nem is csodálkozom, tudtam, hogy el fognak válni, nem ez volt az első eset, hogy anya megcsalta apát. Anya, igazából anyának nagyon jó, de feleségnek csapnivaló.

- A szüleim válnak. - közlöm a fiúkkal is a hívás lényegét. Tomi erre abbahagyja a padon való ugrálást, már megint túlpörgött a kis srác, viszont a legjobb haverom nem is néz rám, csak a gitárt bámulja.

- Nem úgy hangzik, mint ha nagyon bánnád. - hát ezért nem néz rám, mert ez a kérdés motoszkál benne, csodálkozik, hogy én nem lepődtem meg.

- Sejtettem, hogy el fognak válni, csak azt nem tudtam, hogy mikor. Most mennem kell, elutazunk, három hét múlva jövünk vissza.

Tom gyere, indulunk! Intek a kis diákomnak, aki szomorú szemekkel kezdi visszahelyezni a gitárt a tokjába. Rayn is feláll, megveregeti a hátam és Ő is elindul haza.

Nem értem ezt a srácot, jobban kiakadt, mint én.

Tomival hazafelé indulunk, cipelem a gitárját, miközben fogom kis kezét. Vidáman fürkészi az utcákat, mindenféle furcsa vagy nem teljesen hétköznapi dolgot keres, néha megszólal mikor lát egy nagy, szép kirakatot vagy falfirkát, de sok újat nem igazán tartogatnak számára ezek az utak, mivel előre tudja, hogy mikor mi következik.  

Hamar a házukhoz érünk, és Tomi lelkesen nyomogatja a csengőt. Anyukája sietve jelenik meg, mosolygós arccal az ajtóban.

- Gyertek be! - tárja ki teljesen az ajtót és a diákom már rohan is be "Cukrot" felkiáltással.

- Nekem most mennem kell... - kezdenék bele a búcsúzásba mikor bentről egy mély hang megszólal.

- Gyere csak be Nathan! - a hanghoz lassan egy izmos, fekete öltönyt viselő test is társul, apa az. Belépek a parancsra és Lola becsukja, mögöttem az ajtót, majd belökdös a napaliba, mivel látja rajtam, hogy NEM ÉRTEK SEMMIT SEM.

- Azt hittem, otthon találkozunk. - mondom, apunak miközben elhelyezkedem a kényelmes kanapén. A helyiségben csak négyen tartózkodunk Frank, Lola, apa és én.

- Igen, de olyan lassan jöttetek és én mindent összepakoltam, Neked szinte üres a szobád, nem bírtam tovább ott maradni, a cuccaid már úton vannak a szállás felé az enyémekkel egyetemben. Mivel tudtam, hogy Tomival vagy úgy döntöttem itt várlak meg. Frank és Lola meghívtak minket vacsorára, szóval, amíg kész lesz a vacsi nyugodtan menj fel, beszélgess a lányokkal vagy Tomival! - mondja bánatos hangon, de amennyire - pillanatnyilag - tőle telik, kedvesen. Apa mindig is a szigorú és a kedves között ingadozott, igazi üzletember típus, de mindig szánt rám időt.

A vacsora szó hallatára Lola rögtön felpattant és a konyhába sietett. Én is felállok és elindulok az emeletre, Mia szobájába, de végül, mégis Sabrinához nyitok be.

 Szőke haja arcába hull, miközben számítógépe fölé hajolva, belemerül a tevékenységébe, mikor becsukom az ajtót magam mögött, felnéz rám. Tekintete fájdalmasan közönyös, furcsa belegondolni, hogy mennyire szerettem ezt a most közönyösnek tűnő arcot. Jól ismerem, tudom, hogy nem fog megszólalni, ha én nem kezdek el beszélni, szóval belevágok a szövegelésbe, miközben felé tartok.

- Ma apuval itt vacsizunk, délután az öcsédet tanítottam gitározni, nagyon tehetséges - mondom, kicsit feszülten érezve magam, végül leülök az ágyra.

- Ki volt az a lány? - szegezi nekem a kérdést, köszönés nélkül, hát igen, hozza a formáját.

- Mi az, féltékeny vagy?

- Nem én, csak tudod, bunkóságnak tartom elhívni Miát randira, aztán meg lesmárolni egy lányt előtte.

- Mert aztán Miát annyira érdekeltem, mi? - vetem oda a szavakat.

- Esélyt se hagytál neki, hogy megismerjen, rögtön letámadtad!

- Mert én éreztem valamit, de ő nem!

- Talán ő is érzet valamit és érez csak nagyon félős! - üvölti a szőke hajú lány a szavakat az arcomba, szeme rideg és dühös, az én szívem mégis megenyhült.

- Szóval, Mia érzett valamit? - kérdezem reménykedve. Sabrina mégis csak a szemét forgatja válasz helyett. Végül mégis megszólal.

-  Igen, Okoska, érzett irántad valamit. - arcomon mosoly terül szét.

- Menj be hozzá, engem irritál a jelenléted. - fintorodik el, mire én felállok és elindulok a másik szobába.

- Ne törd össze a szívét, úgy, mint az enyémet! - vágja nekem durván a szavakat.

 Mia megkérdezte, hogy jártunk-e, én azt mondtam, nem. - Sabrina kinyitja a száját, hogy válaszoljon nekem, de végül csak hitetlenkedve elmosolyodik és visszadugja fejét a gépbe.

Kilépek a szobából és bemegyek Miához, éppen háttal ül nekem és valami horrort néz. Hangtalanul surranok felé, éppen egy nagyon ijesztő, brutális jelenetet mutatnak, amit még, az én gyomrom se vesz be. Mia nagy hévvel ugrik fel a székből, pont nekem csapódik, olyan milliméter pontossággal, mintha meg lett volna tervezve. Arckifejezése meglepetnek, tűnik, láthatóan váratlanul érte itt létem. Kis kezét mellkasomra helyezi, majd felvezeti tekintetét a testemen. Olyan megnyugtató, hogy ilyen közel van hozzám és jó tudni, hogy két keze mellkasomon pihen. Arcáról tiszta döbbenet olvasható le mikor tudatosul benne, hogy én vagyok az. Két kezemet derekán pihentetem és valahogy, túlságosan is elveszni készülök tekintetében, így inkább megszólalok.

- Biztos érdekel, miért vagyok itt. Hát az, az indokom, hogy a szüleid meghívtak vacsorára.

- Engem csak az érdekel, hogy ki volt az a lány? - gyönge testét kitépi kezeim közül és leül az ágyára. Halvány mosoly jelenik meg arcomon, mégis igyekszem kérdő tekintetet vágni.

- Lara? Őneki van barátja, csak amikor csókolóztunk még nem volt, a srác nem messze állt tőlünk és ezzel féltékennyé akarta tenni, ami sikerült is neki. A fiú előadott egy féltékenységi jelenetet aztán elmondtuk az igazat és most boldogok.

- Ez túlságosan hihetetlenül hangzik ahhoz, hogy ne legyen igaz. - néz rám ő is szomorúan. - Nézed velem a horrort? - kérdi, majd a filmet percek alatt kirakja a Tv-re és leül az ágyra, én leülök mellé...

 Már vagy kb. öt perce nézzük a filmet, amikor ismét egy ijesztő rész következik és Mia a két karom ölelése között köt ki, amit én egyáltalán nem bánok...

Szemét becsukja, és teste kicsit remeg, mert előbb felnyársaltak egy ijesztő bohóc gyilkost. Igazából, én nagyon nem vagyok horror rajongó, ahogy láthatólag Mia sem az, most mégis, eszem ágában sincs azt mondani, hogy nézzünk mást, mert akkor el kéne engednem. Mia mégis a távszabályzó után kap és kikapcsolja a Tv-t.

 - Tereld el a gondolataimat! Félek, ijesztő volt. - mondja, és boci szemekkel néz rám.

- Gyere ide! - mondom neki és visszatér karjaim közé. Nincs túl öltözve, egy fekete trikó és szürke rövidnadrág takarja csak a testét. - Csukd be a szemed! - engedelmesen meg is teszi - Mit látsz?

- A bohócot. - teste megremeg és légzése hangosabb. Teljesen karjaimba zárom a lányt és belepuszilok nyakába, amitől megborzong. Szeme hirtelen kipattan és megdöbbenve néz rám, amit én nem igazán tudok mire vélni, hiszen ez csak egy puszi volt.

- Gyerekek, kész a kaja! - kiabál Frank. Én felállok és magammal húzom a kicsit megszeppent lányt.

- Ez meg mi volt? - kérdi.

- Most már nem a bohócról fogsz álmodni. - kacsintok rá és lemegyek az ebédlőbe.