16.rész: Meg nem született csókok!

- Szia, Jake Majer vagyok.

- Mia Müller. - nyújtom a kezemet a fiúnak.

- Ne hidd, hogy nem tudom, Nat sokat mesélt rólad. - mondja sunyi mosollyal az arcán. 

 - És miket is mesélt pontosan rólam? - kérdem kíváncsi csábosan ragyogó szemekkel.

- Mi az, mi az, valaki úgy tűnik nagyon kíváncsi! - beszél csillogó szemekkel. Hirtelen egy kar megránt és elhúz mellőle.

- Bocs, majd jön! - kiáltja vissza a hang és rohan is ki velem az udvarra.

- Sabrina, mi a bajod? - mordulok rá teljesen értetlenül.

- Hogy mi a bajom, mondtam, hogy ne dumálj vele!

- Miért?

- Mert az mondtam. - üvölt velem.

- Kösz, a jó érvelést. - mondom flegmán az arcába nézve. Hitetlenkedve néz vissza rám, forgatja a szemét, értem én, hogy mérges csak nem értem miért.

- Khhh.. - köszörüli meg a torkát valaki hátam mögött - Mia, kedves beszélhetnék Sabrinával? - mikor felismerem a nem rég hallott hangot, megakad bennem a levegő (ha egyáltalán van ilyen), Jake az.  Kérése teljesítése végett elindulok a házba, bár Sabrina erősen szorítja a karomat jelezvén, hogy nem menjek. Mégis ott hagyom Őket.  Bemegyek, a házba magamhoz veszek egy pohár Colát és indulok is ki a ház másik részére az erkélyre. Teljesen megkönnyebbülök, mikor megpillantom Jonathant a korlátnak támaszkodva a teraszon.

- Szia, azt hiszem, tudsz segíteni, nem értek semmit. - mondom vidáman és egyik kezemet ráteszem a vállára, de nem is reagál. - Hahó. - beszélek halkan hozzá, de mivel nem akar, rám nézni így magam felé fordítom a fejét. Szeme vörös és bár arcán nyoma sincs könnyeknek, bárki számára megállapítható, hogy könnyezett. Vidám arcomról egy pillanatra lefagy a mosoly és Ő ettől még szomorúbb lesz, bár az a vidámság nem ül vissza az arcomra megpróbálok mosolyogni.

- Látom inkább neked kell segíteni, mond el. - kérem szinte suttogva.

- 22.

- Mi? - értetlenkedem.

- Ennyi idős a srác, akivel anya csalja apát. - mondja kisfiús hangon, komoly arccal. A számat válaszra nyitom, de nem jön ki belőle egy hang sem, inkább csak szorosan átölelem.

- Én nem értek semmit, mi van Sabrina és Jake között, s miért nem mondja el senki sem? Mit kéne neked mondanom, mert nem jut eszembe egy jó tanács sem. Miért vagytok itt és miért nem írtál heteken keresztül? - hadarok el mindent, s érzem, kezdek szétesni, valami nem stimmel most velem. Bezárom a pilláimat, hogy megnyugodjak, és újra tisztán lássam a képet.

- Őszinte. - mondja halkan.

Két szelíd kéz fogja közre  arcomat, majd az  egyik inkább derekamra csúszik és közelebb húz magához.- Sajnos ezzel nem segítesz. - dörmögöm halkan.

- Nyisd ki a szemed...

Sabrina

- Fantasztikus, most elküldted Miát. - mondom pökhendin.

- Mi ez  a ruha rajtad olyan vagy benne mint egy angyal.

- Hallod te amit mondok neked?-  kérdem.

 - De hát mindenki tudja, hogy a látszat néha csal. - mondja, és ezzel válaszolt is a kérdésemre nem akarja hallani amit mondok.

- Ebben egyetértünk, mondjuk amikor valaki meglátja Jonathant és azt gondolja Ő egy rendes, jó srác és igaza van, de amikor meglát téged ugyan ezt gondolja aztán megismer és rájön, hogy egy tapló vagy.

- De édes vagy szépségem, próbálkozol megsérteni, ez kedves. Viszont én úgy láttam, hogy Mia élvezte a társaságomat. - mondja és végig simít az arcomon majd a oldalbordáimon is végig szántanak ujjai.

- Képzelődsz. - mondom szúrós szemekkel.

- Valóban? Te is élvezed. - fejezi be a vitánkat és magához ránt, mivel magasabb nálam fel kell néznem rá, arcunk majdnem összeér, és csak jön hozzám közelebb.

- Nem. - jelentem ki gonosz mosollyal, s ellököm magamtól. Nyertem, nyugtázom magamba, majd elindulok a házba, vissza Miához.

Mia

Arcomon érzem Jonathan enyhén mentolos leheletét, .

- Nem kellett volna nyafognom.

- Nem kell bocsánatot kérned. - mondja, édes mosollyal az arcán.

- Nem is akartam, ez csak egy kijelentés volt, megállapítás, érted?

- Olyan édes vagy. - oké, kezdek elolvadni a hangjától.

- Tudom.

- Csak ne bízd el magad! - mondja nevetve.

- Nem fogom. - a szemem lassan elszakad a szemétől és egy pillanatra a száját nézem. Közelebb hajol hozzám, ajkunk összeér, de én elkapom a fejem és hátrébb lépek.

- Ez nem jó!. - mondom szomorúan, lehajtja fejét, és idáig érzem a fájdalmát.

- Menjünk be! - mondja, elindul és én követem, az ajtónál meg vár és mikor átlépem a küszöböt megbotlok és rázuhanok. Karjaival megtart és átölel, tekintetünk összekapcsolódik, az enyémben a félelem az övében a fájdalom tükröződik.

- Sajnálom. - mondom újra, de Ő megrázza a fejét.

- Nem kell.

-Nem azt. - mondom és magamhoz vonom, majd lassan elkezdem csókolni, de nem csókol vissza. Lassan elhúzódok tőle,  arcáról teljes értetlenség sugárzik.

-  Miért teszed ezt velem? - kérdi halkan, mint aki szellemet látott olyan az arca. Válasz helyett csak megrázom a fejemet.

Most Ő húz közelebb magához és először csókunk, mint mi magunk, értetlen, aztán lassan válik játékossá, de egy pillanatra se lesz heves.

15. fejezet: Pörög az élet!

   Elindulok megkeresni a többieket, mikor az ajtót kinyitom, rögtön egy testnek csapódom, hát ez hamar  megvolt...

   - Uram Isten Mia, gyere már, miért vagy ilyen lassú? Rád várunk, meg akarjuk mutatni a házat. - förmed rám Sabrina és már rángat is ki a szobából.

- ...Juk! Többes számban, kivel?

- James Bonddal, na, szerinted kivel, Tomival. - mondja és a kisöcsém már rám is ugrik, szorosan átölel és vezet ki, az előszobába az ajtóhoz.

- Hát, látom elég eltérő a hangulatotok.

- Igazából Sabrina is vidám, csak most nem mosolyog. - válaszol Tomi.

- Miért is kellett visszajönni az ajtóhoz? - vetem fel újabb kérdésemet.

- Hogy jobban bemutassuk a házat. - mondja.

- Kedves Mia, ez itt a nappali

- Igen, nagyon szép de már láttam. 

- De nézd meg újra, jobban.

- Tom, nem mehetnénk? - kérdem.

- De persze, most menjünk a konyháig, gyertek!

- Gyönyörű, ez a ház. Ugye majd csinálunk tortát? - kérdem és Sabrinára nézek.

- Persze. - feleli és egy mosoly suhan végig arcán, Ő is elkezd rángatni egy szoba felé ami a folyosó végén található.

- Ez itt az én szobám, normál esetben nem mutatnám  meg, de olyan klassz, hogy látnod kell. 

- Főleg, az ablakot nézd! - adja ki az újabb utasítást Tom.

- Mázlista! - jelentem ki határozottan.

- Igen! Aszta..., mennyi könyv!! - ámuldozik az öcsém, én erre felnevetek és végig simítom a hátát.

- Te még nem voltál könyvtárban?

- Hol? - csodálkozik.

- Most, ugye csak hülyéskedik? - kérdem Sabrinát. 

- Nem igazán, Ő még nem volt, de majd elviheted!

- Látom megtartottátok a "ház-túrát"! - mondja Frank kezét vállamra téve és én egy pillanatra összerezzenek, kicsit talál félős vagyok... 

- Hát, még nem mutattunk meg mindent. - feleli Tomi.

- Nem baj, majd a többit később felfedezed, most a fiam meg én elmegyünk a tóhoz, Ti meg anyuval lesztek, azt hiszem tortát készít. - A torta szóra szemem felcsillan és játékos tekintettel nézek a lány tesómra, most én ragadom meg karját és rángatom a konyha felé, majd megállunk a pultnál.

-  A kukták szolgálatra jelentkeznek asszonyom! -  szavalok katonásan a szakács előtt.

- Ennek rendkívül örülök - mondja szigorúan Lola miközben egy apró mosoly jelenik meg az arcán. - Lányok, a szatyorban van liszt, tojás és minden, amit elő kell venni!

- Igen is! - csatlakozik Sabrina is a játékhoz, és valamiért ugyan nagyon gyűlöli ezt a helyet, mégis, amióta itt vagyunk vidámabbnak tűnik. Azt azonban el kell ismernem, hogy bármilyen goromba is sokszor, az öccsét imádja és a szüleit is, csak feléjük ezt nem mutatja ki.

   Hamar előkapunk mindent a táskából és félóra múlva már a konyhaasztal  teli van koszos edényekkel, kibontott dobozokkal. Lola berakja a tésztát a sütőbe és elkezdünk rendet rakni. Mikor a liszthez érek, kiveszek egy kis maréknyit és Sabrinára fújom, bár a lány arcáig nem jut el, a haján még is nyomot hagy a fehér por.

- Bocsi, ezt nem hagyhattam ki. - mondom megbánó tekintettel. A fejét kicsit megrázza és hozzám dob egy tojást.

- Ezt én sem hagyhattam ki! - mondja mű nyálassággal. Újra egy marok lisztért nyúlok és ő a tojást kapja magához.

- Ez túl klisés. - jelentem ki.

- Lehet, de vicces! - válaszol.

- Mi az, te szoktál nevetni? - kérdem fennkölt hangon, erre szájával O alakot formáz, majd nekem, dobja a tojást.

- Lehet, hogy nem szoktam, de attól még tudom, hogy hogyan kell... - feleli kihívóan. Félperc múlva már mindketten tojással és liszttel vagyunk tetőtől talpig beborítva.

- Lányok, lányok a kertbe, most! - üvölt ránk Lola kicsit sem vidáman, mire mi kibaktatunk a kertbe. Annyira tudtam, hogy ez lesz. - rázza a fejét rosszallóan -  Pedig csak egy percre mentem el.  Locsoló-rendszer bekapcsol! - kiált fel Lola, de nem történik semmi - Azt mondtam MEHET! 

- Mi? - kérdem értetlenül.

- MEHET! - mondja újra és a locsoló-rendszer bekapcsol, mi a húgommal pillanatok alatt vizesek leszünk.

- Na, csak beindult a gépezet. Gyertek már onnan lányok, már nem vagytok koszosak. - nevet most már Sabrina anyukája is angyali hangon.

- Lola ez olyan kedves volt Tőled, had öleljünk meg. - vetem fel az ötletet és el is indulok felé.

- Mia, erre most semmi szükség. - mondja és kezével védekezik is, de én szorosan átölelem.

- Igen anya, had öleljünk  meg!- csatlakozik Sabrina és ő is szorosan átöleli Lolát, mire a hölgy felnevet. 

- Jaj lányok, olyan okosak vagytok - mondja kacagva és a fejünkre ad egy-egy puszit -  na, meg persze rendetlenek. Menjetek öltözzetek át, de szépek legyetek, nekem még ki kell vennem a tortát a sütőből. 

- Én is szeretlek anya! - mondja Sabrina szeretetteljes hangon, mire Lola elpirul és nekem tátva marad a szám. Legalább két-három hete nem beszélt ilyen vidám hangon mint most.

- Mia, csukd be szád, mert kifolynak belőle a szavak, és a fülembe repülnek a gondolataid, szóval csukd be! Gyere menjünk vegyük ki a tortát a sütőből és öltözzünk át.  

Én rögtön összezárom ajkaimat, és indulok be a házba.

Lola kiveszi a sütit, felrakjuk rá a díszítést, majd  elindulunk átöltözni.

Szobámban szép rend fogad, egy rózsaszín tüll ruhát veszek fel, hajamat kiengedem és ajkaimat vörösre festem. A legtöbb fiatal lánynak nem áll jól a vörös, de nekem mégis ez a tökéletes. A gyors átöltözés után a nappaliba megyek, ahol már csak rám várnak.

- Kik lesznek a vendégek? - kérdem, Lolát.

- Mondtam én, hogy vendégeket várunk?

- Nem, de sütöttünk tortát és más finomságokat is rendeltél.

- Mondtam én, hogy okosak a lányok- nevet Frank.

- Mr. Brandt, Jonathan és Jake átjönnek vacsorára.

- Ki az a Jake?

- Jonathan hülye unokatesója, egy b*rom. - mondja Sabrina.

- Ejnye lányom, hogy beszélsz! - hordja le Lola.

- Jaj, anya ez nem is csúnya szó. - nyafog Sabrina. Kisebb vitába kezdenek, de én elhagyom a színhelyet és az ajtóhoz lépkedek. Remegő ujjakkal nyitom ki  és szembe találom magam Jonatánnal kézmozdulatán látszik, hogy éppen kopogni készült, de amint tekintetünk találkozik leereszti kezét.

- Szia - mondja és boldogan néz rám. 

- Még nem is kopogtam.

- Éreztem, hogy itt vagy... - dadogom zavartan.

- Ez kedves. - feleli és végigsimít arcomon, de én rögtön el is fordítom a fejem.   

- Bocsi, nem akartam... - borul lángba az arca.

- Semmi baj - beszélek kissé zavartan - gyertek be!

Kitárom az ajtót és mindhárman bejönnek a házba, apuék nagyon vidáman fogadják őket, Sabrina Jonathant is megöleli, de Jaket nagyon barátságtalanul, szinte undorodva fogadja.  

Jake szőke hajú, magas, úgymond "délceg" fiú kedves mosollyal.

- Szia, Jake Majer vagyok.

- Mia Müller. - nyújtom a kezemet a fiúnak.

- Ne hidd, hogy nem tudom, Nat sokat mesélt rólad. - mondja sunyi mosollyal az arcán.