13. rész: Egyedül

Sziasztok!

Itt is van a következő rész, ami kicsit megcsúszott. Nagyon örülök, hogy 8 olvasóm van és ezúton is szeretnék kérni mindenkit, hogy aki olvassa, de nem iratkozott fel az tegye meg, hogy tudjam, hányan vagyunk!

Csak mosolyogni! Éviii

Mia; naplóbejegyzés

Kedves jövőbeli énem!

Két hete már, hogy nagyiék elmentek és az óta hol pörög az élet, hol áll. Kate-ék 4 napot töltöttek itt és az én drága kis öcsém is egy évvel idősebb lett, de még ugyanúgy imádja a cukrot (mint eddig). Nagyiék érkezése után Sabrina hírtelen elkezdett bezárkózni, és mióta elmentek mintha kicserélték volna. Tomi tegnap átjött a szobámba és megkérdezte, hogy  -" Vannak- e igazi ufó-ok" - kicsit furcsán néztem rá, aztán elmondta, hogy azért kérdi, mert fél, hogy Sabrinát is elrabolta egy. Persze én tudom, hogy ez a "tinédzser" kór vele járója, hogy időnként depressziósak vagyunk, de mindennek van valami kiváltó oka, csak az a gond, hogy nem tudom mi az nála. Aggódom érte, olyan mintha nem lenne önmaga, úgy értem nem beszél vissza, mindenkivel kedves, de élettelen és nem mosolyog eltűnt belőle az a pimaszság, ami jellemezte, már nem is ironizál és amikor Chloe Raynről áradozik, (ami gyakran meg esik) csak hallgat, még csak el sem fintorodik. Vele ellenben Chloe vidám és nyitott, álmodozó és Raynnel falják egymást. Ez a tulajdonság a szerelmeseknek igen zavaró, mindig ölelgetik egymást és csókolóznak és tudom, hogy én is ilyen leszek, de amikor ebédelek, és előttem csókcsatáznak az enyhén szólva idegesítő. De persze őrülök, hogy együtt vannak csak hát. . . S mindennek a tetejébe még Jonathan is elhúzott valahova az apjával és igen, persze mondta, hogy elmennek, de azt hittem napokra, nem hónapokra (jó nem több hónap csak egy, de na. . .). Néha beszélünk, de két mondatnál sose többet és ötletem sincs, hogy hol van. De amíg nincs itt legalább kiesek belőle, ugyanis biztosan tudom, hogy beleestem, viszont három hét az rengeteg idő és az érzéseim már csak halványak iránta, így ha még egy hétig nem látom azzal nem vesztek sokat.

Bár ha jobban megnézzük észrevehető, hogy körülöttem mindenki bekattant, vegyük csak sorra az embereket pontokba szedve.

·       Sabrina depis, nem önmaga és még be is zárkózott és gyorsabban építi fel a falakat, mint bárki más.

·       Rayn és Chloe belekattantak a szerelembe és két hete még nem is láttam őket külön-külön, nem vicc komoly még a wc irányába is együtt mennek és megvárják egymást az ajtó előtt.    (egyszerre édesek és szörnyen kiborítóak)

·        Jonathan elment a világ végére és úgy tűnik, nem ismeri a telefonon a hívás gombot én viszont vagy 17-szer hívtam (és tudom, hogy csak kevesen használnak gombos mobilt).

Szóval mindent összevetve, akivel a legtöbbet beszéltem a két hét alatt az, az öcsém. Hogy egy kicsit visszatérjünk a nevekre, mert ez tíz év múlva biztos fontos lesz, szóval tisztázom magamnak. Tomi az öcsém és őt mindkét névvel illetem, viszont Sabrina csak Sabrina, Frank néha apa néha Frank és Lola szinte mindig Lola, úgy érzem, vele mélyebb kapcsolatot kell kialakítanom, hogy anyunak hívja (mindig).  Nagyiék viszont összefoglalva nagyiék, de külön, külön a nevükön szólítom őket. Viszont most mennem kell, mert elutazunk, majd később írom, hogy hova.

Addig is, viszlát, kedves Naplóm!

- Mia, kicsim kész vagy? Mehetünk?

- Persze, indulhatunk Lola.

12. rész: Nem fogok változni!

- Sabrina - 

A tengerparton ülök, a nap lágyan süti a hátamat. Egy kék bikini és egy napszemüveg fedi csak testemet. Mellettem lágy zene szól és a tenger gyönyörűen hullámzik. Valaki felém, dob egy párnát és én nevetve dobom vissza. Várjunk csak, egy " párna? ", mit keres itt a parton egy párna? Na, mindegy inkább pihenek, jaj az a srác, de helyes, mindjárt elolvadok. - Sabrina, ébredj! - szólal meg lágyan. Uram isten, tudja a nevem, kezdek elolvadozni. - Sabrina, é-b-r-e-d-j! - mondja és újra egy párna csapódik nekem így rögtön kipattan a szeme, gyorsan könyökölök fel, és csalódottan tapasztalom, hogy nem a parton vagyok, hanem a szobámban és a testvérem ütöget a párnával. Tomi készül újra hozzám vágni, mikor megfogom és gyengéden eldobom a párnát.

- Jól van, jól van, fent vagyok! Mi van?- kérdem értetlenül a láthatólag nagyon vidám öcsémet.

- Ma van a szülinapom! - üvölti, majd karjaimba veti magát, szorosan fogom át és beletúrok a hajába. - Igen, igen ma van a szülinapod, már nagyon nagyfiú vagy. - hatalmas vigyorral a száján néz rám és felnyújtja felém a kezét. - Már ilyen nagyfiú vagyok! - mutat lelkesen. A szobaajtó megnyikordul és anya belép a szobába - Gyerekek öltözzetek, a nagyi mindjárt itt van a nagyapival! - mondja lágy hangon, anyának olyan szép, kedves hangja van, jó hallgatni. Kezét kinyújtja, Tomi felpattan az ágyról és elindul az ajtó felé, megfogja anya egyik ujját és kimennek a szobából.

  Gyorsan felpattanok én is, kirohanok a fürdőbe és két perc alatt megmosakszom. Felveszek egy kék inget, aminek fekete, fehér mintás zsebe van és egy fekete szoknyát az otthoni mamuszommal végül még egy kis sminket is viszek az arcomra és már kész is vagyok.

Gyors pillantást vetek az órára és egy pillanatra lesokkolok, már dél van, majd befejezem a hitetlenkedést és elindulok a nappaliba. Mia lent ül az asztalnál és valamit rajzol, a füzetbe, Tomi ugrál a tévé előtt, közben Tapsi- Hapsit nézi. A csengő hírtelen megszólal, Tomival egyszerre rohanunk az ajtóhoz, "Nagyi! " felkiáltással. Sietve kapunk a kilincs után és kinyitjuk az ajtót.

Nagyi és nagypapi mosolyogva áll az ajtó előtt.

- Gyerekek! - kiáltja el magát nagyi és Tomi nevetve ugrik a karjába, míg én nagypapa ölelésében merülök el, majd kicsit később cserélődnek az ölelések. Anya és apa is vidáman csatlakozik az ölelkező társasághoz. Nagyin egy virágos póló és egy fekete nadrág van, haja rövid és vörös, nagyapán egy zöld ing van, fekete nadrággal és öltözetét még egy nadrágtartóval is feldobta.  

Mia nagyon hátul áll meg, halványan mosolyog felénk. Egy pillanatra belegondolok a helyzetébe és megszánom, eddig még sosem gondoltam bele milyen lehet neki, biztos fél egy kicsit a nagyiéktól. Kedvesen lépkedek Miához és belékarolok - Ne félj! - súgom neki halkan, majd behúzom a szobába ahová a többiek is követnek minket. Leülünk a kanapéra és nagyi azonnal bemutatkozik Miának.

-  Szerbusz, kedvesem én Kate vagyok.

- Jó napot asszonyom, Mia vagyok. - nyújt kezet a lány mosolygósan és én látom, hogy nyert ügye van.

- Én Richárd vagyok. - mutatkozik be nagypapa is, és egymás után tesz fel olyan alapkérdéseket, ami csak neki fontos, viszont Tomi láthatóan unja, hogy nem figyelnek rá, így felkiált. - Gyere Papi játszunk kint!

- Persze, hisz a kis hősnek szülinapja van. - mondja vidáman és feláll apuval együtt, így a fiúk hamar távoznak a nappaliból. Anya kimegy a konyhába Miával és megnézik, hogy is áll az ebéd, így csak Nagyival ketten maradunk a helyiségben ahol egy perce még tömeg volt. 

- Édesem, megnézhetem a szobád? - kérdi kedvesen. Én bólintok és elindulunk az emeletre, kitárom a szobám ajtaját, nagyi belép én meg követem Őt.

- Aranyos lányos szobának tűnik, megnézhetem a ruháidat, tudod, mennyire imádom őket! - mondja mű, lelkes hangon és nekem reagálni sincs időm, mert már nyitja is ki az ajtót. A ruháim rendben vannak bent, külön, külön vállfán. Kate végig simítja a ruhák oldalát és felém fordul. De vajon miért hangsúlyozta ki a " tűnik szót"?

- Mind túl fekete és látom, megvannak még azok a nevetséges parókák is, lila és rózsaszín. Édesem, szeresd a színeket, vidámabb lennél! - mondja szomorúan és kinyitja a fiókot és elővesz belőle egy tangát - Neked ilyenekre még nincs szükséged, - lassan visszahelyezi a fekete fehérnemű darabot és leül az ágyra engem is húzva magával. Két kezemet kezeibe zárja és felnéz rám kék szemével.

- Sabrina, szeretném, ha vidámabb lennél és tűnj már egy kicsit naivabbnak, azt szeretik az emberek.  Hasonlíts egy kicsit jobban anyukádra! - mély csalódottsággal nézek rá, nem is érdekelte mit csináltam mostanában, csak meg akar változtatni. Hát ez fantasztikus! A fájó érzést a mellkasomban anya hangja szakítja meg, kész az ebéd menjünk le enni.

Nagyi lépked elöl vidáman, én meg szomorúan baktatok mögötte. A lépcső harmadik fokán a telefonom megszólal, kikapom a zsebemből, meglepetten nézem a kijelzőt. Visszarohanok a szobámba és felveszem a hívást.

- Szia, Sabrina hiányzol!  Kérlek, beszéljük meg, szeretlek - mondja az aggódó hang - tudom, hogy hibáztam, de megbántam, meg tudok változni. - erre a kijelentésre felnevetek.

- Nem, nem tudsz - nevetek fel - ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az előző szöveget egy filmből szedted, nem a szívedből, ne keress többet, hagy békén! - mondom és kinyomom a telefont. Felháborodott vagyok, mégis inkább nevetnék, mennyi minden történt az elmúlt húsz percben; Nagyi leszólta a ruháimat és a stílusomat, szerinte nem vagyok vidám, pedig igen, csak nem úgy, mint más. A volt pasim is felhívott és a világ legközhelyesebb "visszajönnék" beszédét tartotta meg. Az igazság az, hogy kicsit jobb napra számítottam, de nem hagyom, hogy bárki elrontsa, mert ma van az öcsém szülinapja.  Magabiztosságomat visszakapva indulok, le az ebédlőbe ahol csak nagy papit találom.

- Szia, nagypapi, hogy vagy?

- "Az életünk nem más, mint tabletta egy levélben, mégis mindenki azon küszködik, hogy valami flancos örökkévaló dologgá tegye." - Helgason. - igen ez nagypapira vall, folyton idézetekben beszél velem, és senki nem tudja, hogy velem miért, miközben mindenki mással normálisan beszél.

- Teljesen igazad van, de így érzed magad? - kérdem és ő a kezét térdemre helyezi majd, a szemembe néz.

- Ha ennyire félsz a sötétben, fuss el előre, mert Ők nem fognak változni, neked kell változtatnod rajtuk. - halványan elmosolyodik, én kissé bambán nézek Nagyapára - Ő pedig elővesz két ceruzát és lapot és elkezdünk amőbázni.

Időközben mindenki beszállingózik az ebédlőbe, mi is csatlakozunk a társasághoz.  Először Anya jól sikerült krémlevesét esszük meg, majd a finom húsokat a körettel, amit csinált. Az ebéd csöndben telik és viszonylag gyorsan végez mindenki. Én hamarabb állok fel, mert a telefonom újra csörögni kezd, félre vonulok és felveszem a készüléket.

- Szia, Chloe. - szólok bele a telefonba.

- Szia, szerinted Rayn még szeret engem?

- Rayn ugyan ezt kérdezte tőlem tegnap este és a válaszom igen volt. Szeretitek egymást, de ez az én gyomromnak túl nyálas. Ezzel a témával ne engem zaklassatok, hanem Miát! - mondom és az említett személy megjelenik előttem és kérdőn néz rám miközben a barátnője tovább untat.

- Tegnap találkoztunk egy lánnyal és Ők együtt nevettek. - mondja Chloe kissé nyávogva, ez abszolút nem jellemző a csajra, Ő mindig vidám és vagány, eddig nem nagyon volt féltékeny.

- Na, én most adom inkább a húgomat, szia. - köszönök el és sietve nyújtom át a telefont a Mia kezébe és tudom, hogy Ő jól fogja kezelni a helyzetet. Gyorsan távozok is, egyedül hagyom Miát Chloe gondjaival, jó így, visszagondolva lehet, hogy ez nem volt túl kedves, de akkor is, én ebben nem tudok segíteni. Volt már pár pasim, de soha nem voltam féltékeny. Gondolataimat a konyhából érkező hangok űzik el.

- Jobban kellene figyelned Sabrinára, tanuljon Miától!

- Anya, a lányom így tökéletes, ahogy van! Ők különbözőek és külön személyiségeknek is kell maradniuk. Ma már jól kijönnek egymással, kérlek, és ne turkálj a Sabrina gardróbjában!

- Neked is kéne, hogy mik vannak ott. . .

- Anya, tudod, én ismerem a magántulajdon fogalmát. A gyerekek nagyon vártak, figyelj egy kicsit rájuk, külön-külön és ne hasonlítsd őket össze.

- De Sabrinának változnia kell!!! Túl vad és magába zárkózott, nem olyan, mint Mia - ennél a mondatnál hátat fordítok a beszélgetésnek és bemegyek a szobámba.  Miért kell engem bárkihez is hasonlítani, én a magam módján és hibáimmal együtt tökéletes és erős vagyok. Most mégis gyengén és megtörten zuhanok be az ágy védő zugába és hosszú idő után újra eleresztem a könnyeimet az arcomon, had folyjanak le...

Nem tudom, mióta fekszem az ágyon mikor mellettem terem az öcsém és lefekszik mellém befészkelve magát karjaimba.

- Nem várnak lent? - kérdezem.

- Most itt jobb - válaszol és én még szorosabban ölelem magamhoz.