9. rész Minden változó

Sziasztok!

Tudom, hogy most egy kicsit késtem és elnézést csak nem voltam az országban. Nagyon örülök a három feliratkozónak és elértük 1000 látogatót. Viszont megint hálás lennék egy két vissza jelzésér és aki még nem iratkozott fel és szereti is a blogot az tegye meg:)  És most egy hét kimaradás lesz,  mert most egy kicsit többet akarok írni.

 

Lassan lerogyok az ágyamra, testem már nem akarja tartani a mai nap súlyát.  Túl sok minden történt ma és én nem tudtam még mindent felfogni. Ki volt az a lány Raynnel és a másik Jonathannal?  Amikor először megláttam őket fájt, de most már nem is érzem azt az érzést. Sabrinával viszont végre kibékültünk és holnap elmegyünk együtt fagyizni. Kérdések, kérdések, kérdések száza van a fejemben és nevek: Chloe, Rayn, Jonathan és az a lány, ki az, az Anna?

 Gondolataimból a telefonom kellemes hangja ébreszt fel. Gyorsan kapok a készülék után és szememet a kijelzőre vezetem. A barátnőm hív, furcsa már elmúl éjfél és ez neki határozottan későnek számít, szóval ilyenkor nem szokott hívni. Megnyomom a zöld kis gombot és meghallom, elhaló vékony hangját amint bele szól a telefonban, köszönésképpen.

- Mond, mi történt?

- Rayn és én, mi már nem vagyunk...

- Chloe -

(Három órával a hívás előtt)

- Chloe, kérlek, nyisd ki az ajtót! Beszélnünk kell! - mondja másodszorra is Rayn. Nem tehetem meg vele, hogy nem nyitom ki az ajtót, hiszen nem is jártunk, és én kerültem egész héten. De mégis olyan nehéz lenyomni azt a kilincset, de mielőtt beengedem, tudatosítom magamban, hogy ennek vége, nem lehetek belé szerelmes! Veszek még egy nagy levegőt és kitárom az ajtóm.

- Beszélnünk kell!

- Na, ne mond! Nem vettem észre - mondom kacagva, de elfordulva tőle inkább a falat szemlélem.

- A lány, akivel láttál egy csapatársam...

- A fiú focicsapatból? - vágtam nem túl kedvesen bele a szavába és fordultam el tőle szem forgatva, nem, most nem tudok ránézni, érzem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe és egyre nehezebben veszem a levegőt. Elsétálok az ablak irányába és kinézek rajta, két kezemet testem előtt lazán összekulcsolom, szemem becsukom, "meg kell nyugodnom" - mondom magamban folyamatosan. Mikor végre egy kicsit megnyugszom, visszafordulok az ajtó irányába, de forgás közben Rayenbe ütközöm. Kicsit elvesztem az egyensúlyomat, így megkapaszkodok a pólójában, amikor újra biztonságban érezem magam, elengedem a pólóját, de kezem a mellkasán marad, viszont nem merek a szemébe nézni. Keze gyengén érinti meg az álam és lassan emeli fel a fejemet, hogy tekintetünk találkozzon. Igéző szemei megijesztenek, így tekintetem újra elkapom róla, viszont most nem jut meszeire a fejem, mert gyorsan megfogja, és nem engedi el.

- Olyan édes vagy ilyenkor - mondja lenyűgözött hangon és közelebb vonja magához testemet. Nem fogom kibírni, mindjárt megcsókolom.

- Szemét vagy!- mondom és látom, hogy már tudja, hogy meg fogom csókolni, ott bujkál, arcán az a gonosz mosoly, mely mutatja mennyire, mennyire biztos magában. Közelebb hajolok hozzá és látom, várja a pillanatot, de nem adom meg neki azt az örömöt, most haragszom rá. Lassan hajolok el tőle és figyelem csalódott arcát, ami viszont most az én szememre csal mosolyt. Teljesen ellépek tőle és leülök az ablakpárkányra, kérdőn nézek rá olyan "na, én nyertem?"  arckifejezéssel. Komisz mosolyt rajzolnak ki most arcán a vonások és sebesen jön felém, majd kézével, tejesen elzárja az összes menekülési utat. Így beszorulok az ablak és Rayn közé. Most az  ő tekintetén jelenik meg az a "na, na én nyertem" kifejezés.

 - Oh, csak szeretnéd! - nevetek rá kacérkodva.

- Fogadjunk?  - kérdi rossz fiús mosollyal. Megrázom a fejem és most figyelek csak fel rá mi is van rajta, egy fekete nadrág, ami a száránál kicsit leszűkül és egy farmerszínű póló, amin keresztül furcsamód jól látszik hasán az a pár "kocka".

- Ahogy elnézel engem, látom nyertem! - hajol is már felém és csókolna meg, mikor kezemmel vissza fogom.

- Ki volt az a lány? - kérdezem halkan, elhaló hangon.  Rayn kiegyenesedik és hátrébb lép.

- Szóval nem hagytad, hogy befejezzem, egy csaptársamnak a húga és kicsit belém esett, de ez nem fontos.

- Nem úgy tűnt mintha nagyon zavarna, hogy ölelget. - mondom hallhatóan féltékenyen és átsétálok a szoba másik részébe.

- Szeretném, hogy Anna újra megöleljen - nekitámaszkodik az ablakkeretnek, majd ellöki magát és felém indul - ha. . .

- Ne "ház" nekem itt, akkor menj és keresd meg, ha annyira kell neked! - mondom barátságtalanul.

- Ha ezt váltja ki belőled. - Zavarodottan nézek fel rá és rémülten tapasztalom, hogy mindjárt ideér hozzám.

- Mit vált ki belőlem? - kérdem cinikus, ámde gyenge hangon.

- Féltékeny vagy. - közli, és odaránt magához, kezét derekamra teszi, és már érzem csiklandozó leheletét arcomon, amin tisztán érezhető, hogy nem rég mentolos rágót evett.

- Mire?

- A barátnőm féltékeny, - beszél tovább vidáman, engem meg sem hallva, de én hallom őt.

- Nem vagyok a barátnőd! - háborodok fel, de nem is tudom, hogy miért.

- Oh, dehogynem, nagyon is az vagy, és most meg fogsz csókolni.

 Nemlegesen rázom a fejemet, végül mégis megcsókolom puha ajkait. Vidáman kap az alkalmon és egy hosszú békésnek nem nevezhető csókba hív, miközben kezével simogatja derekamat. Nevetve válunk el és tántorogva tol távol magától. - Szóval, most már te is tudod, hogy a barátnőm vagy, de azért néha lehetsz féltékeny, hízelgő rám nézve. - mondja, halálosan komoly arccal mire én elröhögöm magam, majd újra testéhez tapadok.

- Jonathan -

(egy héttel később)

Most Sildék háza előtt állok és Tomit várom, mert most menő módon a parkba megyünk gitározni. Imádom, azt a kis srácot csak olyan lassan készül mindig el és nem tudom, hogy miért?

- Mehetünk! - ér ki végre a kis srác és elindulunk a parkba.

Tomi mindig mosolyog és rengeteget beszél, most éppen azt ecseteli milyen jó volt tegnap a kosármeccs és, hogy a nővérei milyen jóban vannak egymással, Miával folyton játszanak és fagyit esznek, Ő is nézi a mecset és folyton csak Miáról beszél. De nem csak Tomi, hanem mindenki, még a srácok is tesi előtt arról dumáltak, hogy mennyire bejön nekik és el akarják hívni randira, bár remélem nem lesz nagy sikerük nála. Mi nem is nagyon dumáltunk a héten csak folyton kedvesen köszönt és ennyi.

- Hahó hallasz? Ott jó lesz? - kérdi Tom felébresztve az ostoba gondolataimból, mert hát Miára gondolni nem hülyeség, ha egyszer már kikosarazott?

Leülünk a padra és Tom már egyedül felhangolja a hangszert és elkezdi játszani az egyszerű kis dalt, amit feladtam neki. Háromszor, négyszer is eljátssza, mire tökéletesen megy neki. Tom igazából nagyon jól ért ehhez a hangszerhez, szóval nagyon könnyű tanítani.

  Rayn is lassan megérkezik a sötét színű pólójában, én még nem is láttam a srácon világos színű pólót. Leül hozzánk, Tomi még legalább fél óráig zenél aztán Rayn átveszi a hangszert, hogy elkezdjen rajta valamit  játszani, de már az elején csődöt mond.

- Ok, mi a gond?

-  Chloe, Chloe és még talán mindig Chloe. Folyton csak rá gondolok,  és úgy érzem nekem sokkal komolyabbak az érzéseim, mint neki. Tudom, hogy a barátnőm és ennek örülök, csak, hát én rögtön szóltam neked, ő viszont nem szólt Miának.

- De szólt, éjfél körül hívta fel, éppen akkor mentem be hozzá, mert nem tudtam elaludni - kapcsolódik a beszélgetésbe egyszerűen Tom.

- Én meg mindenhol csak Mia nevét hallom, haver, hidd el ez nekem is rossz, mert nagyon szimpi és kikosarazott. - mondom, tettetet lányos nyavalygással, bár a szavak igazak.

- Tetszel neki, csak még nem ismer és nem akart úgy elmenni veled sehova. Idő kellett volna még neki. - szól bele újra a kiskrapek és most Raynnal együtt odakapjuk a fejünket, ez a gyerek mindent tud!

- Igen, mindent tudok, de ne a lányokról beszélgessünk, úgyis velük vagyok össze zárva.  Beszélgessünk inkább Tapsi-Hapsiról, ő tényleg érdekes - mondja csillogó tekintettel. Végül mindannyian nevetésben törünk ki. A vidám pillanatot, amikor egy alsós kioktat, két 16 éves fiút a szerelemről a telefon hangja töri meg.

- Szia, apa! - szólok bele a készülékbe.

- Gyere haza, igyekezz és pakolj össze, mert elutazunk! - mondja szigorú hangon.

8. rész Nem tudom mit hittem

Chloe volt az egyetlen, aki mindig a társaságomban volt a héten, Raynt furcsamód mindig kerülte. Jonathan nem igazán szólt hozzám de, udvarias volt, ha kérdeztem, viszont magától nem beszélgetett velem. Persze, ez biztos normális csak hát, nem is tudom... Sabrina megint berágott valamin és bár sokat találkoztunk sose szólt hozzám, ha véletlenül mégis megtörtént a ritka eset, akkor is csak undok volt.  Raynnel néha dumáltam, de ennyi, ő is került. Szóval mindent összevetve - ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!! - nyögök fel hangosan párnába temetett arccal. Hogy, de hogy lett ez a hét ennyire elszúrva. Persze, azért a múzeumba elmegyünk. Aminek örülök, hátha ott minden rendbe jön.

- Lányok gyertek le! - hallom meg Lola hangját lentről. Felugrok az ágyról, magamhoz kapom a táskámat és mielőtt lemennék belenézek a tükörbe. Egy rövid farmer és egy csíkos póló van rajtam, jól nézek ki. Reménykedve indulok le a nappaliba abban a tudatban, hogy ma helyrehozok mindent. 

Számításaimat már az első percben keresztülhúzza az a hír miszerint Sabrina is jön.                                                      Ok, ennyi volt, feladom!

- Gyere már! - hallom meg Chloe hangját az ajtóból. Még nem is vettem észre, hogy itt van. Boldogan sétálok felé, majd szorosan átölelem.

- Lányok, a hét minden napján találkoztok, ne örüljetek már egymásnak ennyire! Inkább gyertek, mert lekéssük a buszt. - szólal meg kint  Jonathan. Mosolyogva engedem el a barátnőmet és vidáman indulok el a múzeumba három barátom és Sabrina társaságában. 

- Mondjak egy faviccet? - kérdi Rayn tőlünk.

- Reccs. - mondom helyette.

- Na, ez nem volt szép!

- Az élet igazságtalan. - csatlakozik a beszélgetésbe Chloe.

- Nem az élet igazságtalan, hanem te. - vágja rögtön a barátnőmhöz a szavakat a fiú.

- Rayn!!!!! - kiabál örömteli hangon egy lány hozzánk a túloldalról. A srác csak lazán int neki, viszont a lány rögtön iderohan hozzánk és puszit ad a srác szájára. Mind döbbenten állunk meg, még Sabrina is, Chloe viszont egyszerűen lesokkolódik. 

- Én azt hiszem, most megyek. - mondja olyan halkan a mellettem álló lány, én is épp, hogy meghallom. Megfordul és elindul, én viszont utána kapok, de ő jelzi, hogy most inkább egyedül akar lenni, ezért elengedem. 

 Rayn még mindig nem tudott kiszabadulni az ismeretlen lány szorítása közül, viszont nekem halkan odasúgott egy szót  " segíts".

-  Te megcsaltad Annát, Rayn? Hogy teheted ezt? És mégis ki ez a lány? - szólal meg helyettem Sabrina. Rayn értetlen arcát le akarom fotózni, látszik rajta, hogy semmit sem ért mégis hálás.

- Én vagyok Anna! - mondja a lány kihívóan, de legalább már elengedte Raynt.

- Rayn, neked két Annád is van és egyiket se szereted? Adok egy tanácsot szerencsétlen úr fuss Chloe után!!!! - Raynek több se kell és rohan is Chloe után. Annával a nyomában.

- Milyen jól ráhibáztál a csaj nevére. Mit tudsz, amit mi nem? - vonja kérdőre  Jonathan a húgomat miközben átölel hátulról. Az érintésére megremegek tejes testemmel, de nem merek megfordulni.

- Ugyan már, Rayn két éve bele van esve Chloeba, többet én sem tudok, de mostanában történt velük valami, mert olyan furcsák voltak a héten.

- Áhá, szóval nem csak szerintem voltak furcsák. - mondom túl nagy vigyorral az arcomon, először Sabrinára majd a mögöttem álló srácra nézek fel, elfeledkezve arról, hogy átölel szóval így egy elég romantikus pillanat keletkezik, mivel elveszünk egy más szemében.

- Oké, a másik két csődtömeg is figyeljen, mert így soha nem érünk oda a múzeumba. - tekintetem elszakítom a fiútól és inkább belekarolok Sabrinába. Ami nem túl jó nekem, de mindegy.

Hamar a múzeumba érünk és egy fantasztikus kiállításon veszünk részt. Bár ez idő alatt nem is szólunk egymáshoz. Sabrina nem lök el magától, ami megnyugtat. A múzeumot viszont hamar felfedezzük. 

Mikor kiérünk, már esteledik. Johnathan elköszön tőlünk és átmegy az  út túloldalán lévő buszmegállóba ahol egy szép lány várja, aki még beszélgetés elején megcsókolja a fiút és én is ledermedek, mint ma Chloe. 

- Gyere, még nem jött el a ti időtök. - mondja Sabrina és szorosan átölel, amire most szükségem van, mert ha nem tenné összeesnék.

- Szóval ez az a nagyon fontos dolog, amiről beszélt, hogy el kell intéznie.