Ízelítő

Sziasztok!
Mint már régebben is írtam, egy új oldalt, hoztam létre és itt szeretném elmondani, hogy mit láthatsz ott, ugyanis ez egy nagy különleges oldal lesz, bár már most is az. 

( A KÉPRE KATINTVA MEG TUDOD NYITNI AZ ADOTT OLDALT.)

Amibe most nagy belemerültem azok az idézetek, minden témában.

Olvashatsz a film világ titkairól, az aktuális hírekről, és a moziban megjelent filmek kritikáiról.     
  ( bár ez a részleg még bővités alatt áll)

 Olvashatsz érdekeségekről,  itt a cikkekhez videó társul.

Emoji megfejtő. Te ki tudod találni mi a sorozatok, filmek címe, úgy, hogy csak az emoji képekre támaszkodhatsz???

Nézz be hozzám, ha szeretnél érdekes cikkeket olvasni.

 Várom :)

Új csatorna

Sziasztok!
Létre hoztam egy új blogot amin mindenféle érdekes dolgoról írok, olyan érdekeségekről a világból amikről, még valószínüleg nem hallotál és csinálok videókat szóval ha érdekel titeket akkor itt a link.: https://csakugymindenesegyebek.blogspot.hu
Sziasztok.
Szép napot, és remélem minél többen benéztem az új oldalamra :)❤❤💛💙💚🎈🙂😀🌝😉🌆🏔🏠👩👱💃🌹

Külön kiadás - Jonathan Brant

 

  Sziasztok! Ez egy külön kiadás, mert csak így tudom viszonylag logikusan tovább vinni a történetet. Nyugodtan lehet kommentelni. Ebből a részből lesz még egy és csak utána folytatom a történetet, ott ahol abba hagytam.

Jonathan Brant

  Jonathan Brant, 1998. augusztus 4.-én 16 óra, 23 perckor látta meg a napvilágot Detroit-ban, Michigan államban.

  Édesanyja, fia születésekor még normális idegállapotnak örvendett és kisfia nevelése mellett, munkájának a dívat tervezésnek is boldogan hódolt.

   Édesapja személyében egy vérbeli brókert ismerhetünk meg, akit komoly, vaskalapos embernek neveltek, akinek az első a munka és aztán a család. S bár ezt a világlátását megváltoztatni nem akarta, tudta szeretni fiát, és akkor érezte magát a legjobban, (ha ezt magának nem is vallotta be) mikor fia társaságában lehetett.

" Mint a medve, aki téli álomból kell, fel úgy nyitom ki én is pilláimat. Be kell vallanom előbb még fáztam, de aztán valami pihe-puha dologba fektettek és így már sokkal jobban érzem magam. Szóval, mint említettem kinyitom a szemem és egy halom homályos értelmetlen folt tárul a szemem elé. Szerencsére a körülöttem zizegő izéknek, azaz embereknek volt annyi eszük, hogy ne rikító szint öltsenek magukra, így nem olyan zavaró nézni őket. Ajaj, azt hiszem tévedtem, mert ezen a gügyögő nénin éppen egy rikító rózsaszín ruha virít, és folyton azt fújja   

"- Én vagyok a nagynéni, Nathan baba! Jaj, de kis édes vagy, te csöppség!"

   Jó, jó, én nagyon örülök a kedves nagynéninek, csak tessék már visszaadni az anyunak, mert sírok! - fenyegetem meg, de hát nem ért a szép gügyögésből, így hát beváltom a fenyegetésemet és elkezdek sírni. Na, ezt már megértette és visszaadott a mamának. Itt már jó, itt már kényelmes. A nagynéninek nevezett személy lassan kisétál az ajtón és eltűnik. Ekkor apa emel fel és gyengéden megölel, szinte elférek a kezében és, hogy milyen megnyugtató itt, szívesen itt maradnék örökké, de hát mégis visszaad a maminak, de most már nem olyan jó itt, mintha a papánál jobb lett volna, vissza akarok odamenni. Amikor éppen rákészülődöm az újabb síró koncertre, belép a rózsaszín ruhás néni és kedvesen elhelyez a kezembe egy barna színű puha plüsst, azt mondja "Ez egy gitár", ettől az újdonságtól teljesen megnyugszom, és már nem akarok sírni.    Nekem, egész tetszik ez a gitár mizé, olyan jól át lehet ölelni és végre valami, ami nem nagyobb nálam. "

   Jonathan, nagyon átlagos gyereknek bizonyult, úgy fejlődött, mint mindenki más, tizenkét hónaposan elkezdett járni és két-három éves kora körül már beszélt is. A kalandvágyó kisbabával az idő gyorsan haladt, így a Jane nénitől kapott pici plüss is hamar elkeveredett és egy idő után Jonathannak nem is hiányzott.

   Hat éves korában rákapott a jégkorong ízére és nem csak képletesen, ugyan is sokszor eltanyázott és ilyenkor általában megkóstolta a fagyos vizet is.

   Nathan a Michigan-i Rick Stefan Bentlakásos iskolában kezdte meg tanulmányait és két évig az intézmény megbecsült tanulójaként tartották számon. Szülei azonban fiuk kilencedik szülinapja előtt úgy döntöttek, hogy Los Angelesbe költöznek, de Jonathan nagy örömére ez nem ment gyorsan.

  "- Kicsim, gyere ide! - kiált anya a nappaliból és én odasietek hozzá, a szobában rengeteg nagy fehér doboz található, és az általam imádott és gyönyörűnek tartott helyiség most úgy néz ki, mint egy csatatér. Anya lassan baktat felém egy kis dobozt tartva a kezében, majd mikor ideér, hozzám lerakja elém. Kiegyenesedik és mosolyogva néz rám, festet, szőke haja fiatalítja arcát, ritka heterokróm szemei boldogan csillognak a fényben egyik szeme csoki-barna, másik tengerkék és bár ez a két szín üti egymást, itt mégis tökéletes harmóniát kölcsönöz az arcnak.

- Ezek a kis kori játékaid, át akarod nézni őket? - kérdi anyu mézes hangon, én bólintok, majd belevetem magam a dobozba és anya újra elveszik a kacatok között. Van itt egy elefánt formájú lila plüss, egy beszélő maci, egy afrikai oroszlán és egy koszos gitár is. Az összes kacat közül az utóbbi tetszik a legjobban, lassan kezem közé veszem, és úgy csinálok, mintha játszanék rajta, mint ahogy az zenészek csinálják a tévében. Ujjaimmal vidáman pengetem az anyagba hímzett húrokat és közben összevissza ugrálok. Mikor hátrafele ugrálok, nekicsapódok valakinek. Lassan óvatosan fordulok meg és lépek egyet hátra. Apa tornyosul előttem és komor arccal néz le rám.

- Mit csinálsz, Nathan? - kérdi mély hangon.

- Csak játszok papa. - dadogom félénken, magamhoz szorítva ezt az izét, aminek éppen kiment a fejemből a neve. Apa letérdel hozzám és így a fényviszonyok miatt már egész barátságos az arca.

- Tudod mi ez? Ez egy gitár, Nathan.

- Szeretem a gitárt, papa. - felelem vékony hangon.

- Szeretnél egy igazit. - Kérdi kedélyesen, és én hevesen bólogatok szavak helyett és jobban magamhoz szorítom a plüsst. "

  Két nap, múlva Jonathan születésnapjára kapott egy igazi gitárt, így kilencedik életévét a zenevarázsában egy Los Angeles-i zenetanár társaságában kezdte meg. A michigani kisfiú hamar beilleszkedett a kaliforniai életbe bár az időjárással nehezen barátkozott meg, viszont az új ház, amit hamar otthonának nevezhetett nagyon tetszett neki.

  Nathan új iskolájában lelkiismeretesen tanult, viszont mindig meghúzódott az utolsó padban és a barátkozásban sem volt túl sikeres, természete félénk volt és testfelépítése gyenge.

  " Örömittasan rohanok végig a folyosón és nevetve futtatom végig kezem a szekrények ajtaján. Megcsináltam, megcsináltam, üvöltöm magamban és szemem csak úgy ragyog a büszkeségtől. Tizenhárom évesen nyertem meg a Kid énekversenyt. ( Los Angelesi nem létező verseny)

 - Megcsináltam! - most már teli torokból üvöltök végig az üres folyosón és hangomat visszaverik a falak.

- Nézzétek, ki jár itt, a kis Nathan! - szólal meg egy durva hang az egyik eldugott sarokból és a hanghoz egy undorító, magas, dagadt, izzadt, ápolatlan test társul. Az undormány mellett két csatlósa áll, egyikük egy roppant okos, vékony, szemüveges fazon, míg a másik egy szakadt csöves látszatát kelti.

- Szállj le rólam, Conor. - válaszolok bátor hangon, de testem kicsit megremeg.

- Mi van kölyök, kinyílt a csipád, már beszélni is meg tanultál? - ront nekem és dagadt arcába vér szökik, és egy nagy ijesztő Halloween-i tökre hasonlít.

- Eddig is tudtam. - felelem, és úgy akarok ránézni, mint egy farkas az áldozatára, de félek, igazából úgy festek, mint egy félős kiskutya aki eltévedt.

- Ja, tényleg, de feledékeny vagyok!- kiált fel, és kikapja a kezemből a miniatűr serleget. - Persze, hogy tudsz beszélni, hiszen még ének versenyt is nyertél, ügyes vagy, kis Jonathan! - fröcsögi a szavakat és jó erősen megveregeti a hátam és megüti a nyakam. - Büszkék a gazdag kisszüleid rád?

- Menj melegebb helyre, Conor! - üvöltök a képébe és erre Ő elkezd kacagni.

- Mi az, Nathanka, annyira kisbaba vagy, hogy még káromkodni se tudsz, mi az, anyuci minden káromkodásnál kimossa a szádat, vagy mi?

Kicsit megforgatom a szemeimet, megmutatom én neki, hogy kivel packázzon. Kitépem a kezéből a serleget, és kezemet teljes erővel a hasába ütöm.  - Nem vagyok kisbaba! - közlöm vele monoton hangon, miközben Ő egyre lejjebb csúszik a falon és két kísérője úgy áll mellette mintha szellemet látnának. Végül az egyik kapcsol és behúz nekem, így pillanatok múlva én is a földön fekszem. Még kapok az oldalamba egy rúgást, és ez az a másodperc, amikor minden elkezd homályosulni, hallom, hogy valaki üvölt, és a srácok elhúznak... "

    Aznap, Jonathan bekerült a kórházba, bár a sebeit hamar ellátták, anyja majdnem szívrohamot kapott és mindenképpen a rendőrséget akarta értesíteni. Míg a fiú apja ráparancsolt egyetlen gyermekére, hogy legyen bátrabb és védje meg magát. Nathan megfogadta a tanácsot és elkezdett edzeni, nem akart gyenge lenni, mert a szíve mélyén a félelemtől félt a legjobban és attól, hogy ezt apja meglátja.

  Zenészünk lassan izmosra edzette magát, persze emellett másra is figyelt, egy gitárművésszé tudásával rendelkezett és időközben énekhangja is szépült. A tanulmányi eredményei elég jónak bizonyultak ahhoz, hogy felvételt nyerjen a Szent Anna Gimnáziumba. Bár maradhatott volna a régi iskolájában is, mert ott is le lehet rakni az érettségit, Jonathan mégis reménykedett az újra kezdésben, a barátszerzésben, mivel nem volt neki egy se.

  "Boldogan, barátokra éhesen lépek be új iskolám falai közé és meg kell, mondjam, gyönyörű. Bár nyilván elég hülyén hangzik, hogy ezt gondolom, de akkor is így van! A szekrények szivárványszínűek, növények fogják közre az ajtókat, a diákok hangosak és vidámak, az egész olyan élettel teli, olyan boldog.

- Csaooooo! - ugrik elém egy barna hajkoronájú lány - Chloe, vagyok! - egy hatalmas mosoly virít az arcán és láthatóan majd kicsattan az energiától.  - Te idejársz? Tudnál segíteni, mert új vagyok. . .- hadar és az orrom alá dug egy kis táblát, én lassan tolom el a kezét az arcom elől. - Chloe, Chloe, nyugi, én is új vagyok, minden rendben lesz, nyugi. - a lány kicsit lenyugszik és rám néz.

- Ja, jó..

- Mindjárt lesz egy tájékoztató. Melyik, osztályba fogsz járni, én Miss Joke -hoz.

- Ha, ha Miss Joke-hoz ez jó vicc, jó neve van, de állítólag az ördög is kedvesebb nála, viszont szerencsére, sorstársak leszünk. - mondja nyugodtan, majd hirtelen, mint akinek rohama van, elkezd ugrálni.

- Tuti gyűlölni fog, engem általában gyűlölnek a tanárok, mert azt mondják, hiperaktív vagyok, pedig ez ostobaság. Ostobaság, ostobaság... - kezdi el ütni a fejét, mire én gyorsan vállára teszem a kezem, kicsit lenyomom, hogy ne ugráljon, és nyugtatom, közben erősen reménykedek, hogy protekcióval vették fel, mert ha a többiek is ilyenek, ez inkább fog hasonlítani egy diliházra, mintsem egy sulira.

- Chloe, mit csinálsz? - csattan fel mellettem valaki, és bár rideg én édesnek találom a szőke lány hangját.

- C. jól vagy? - kérdi most már érdeklődően, és mikor rám néz, látom gyönyörű kék szemét, és kedves mosolyát.

- Semmit S. csak kicsit izgulok. - mondja félősen a még mindig kezeim közt álló lány.

- Akkor nyugodj le és hagyd szegény srácot, biztos van dolga. - mondja ellentmondást nem tűrően, de mégis kedvesen, és kirángatja Chloet a kezeim közül.

- Ne, várjatok! - szólok utánuk és mindketten megfordulnak - Nem, zavartál, nem ismerek senkit. Jonathan vagyok!- nyújtom feléjük a kezemet. A barna hajú kapcsol előbb és erősen megrázza ujjaimat, majd visszaáll mellém.

- Sabrina Sild. - nyújt kezet a másik lány is és a nevét is ugyan olyan gyönyörűnek találom, mint Őt magát.

- Előbb pont azt beszéltük, hogy milyen helyes vagy. - mondja Chloe, nekem címezve a szavakat. A mondat után maradt kínos csendben beletúrok a hajamba tehetetlenségembe, ugyan akkor nagyon jól esik, hogy ezt mondták, de mégis...

- Öööö, köszönöm. Te is Miss Joke-hoz fogsz járni? - kérdem a kék szeműt, terelve a témát.

- Nem én, Mr. Beast - etet kaptam. Bár a neve rémisztő, Ő maga állítólag aranyszívű. - mosolyog, úgyhogy úgy érzem az én szívem is arany színben pompázik.

- Hello! - csapódik, hozzánk egy körülbelül velem egy magas srác.

- Látom, szereztetek egy új barátot, Dave vagyok. - mondja és int egyet, felém majd átöleli Sabrina derekát.

- Ő itt, Jonathan. Sabrina szerint helyesebb, mint te, Dave. - mondja a virgonc, barna loboncos lány.

- Ó, ez fájt, de azért még szeretsz, ugye? - kérdi meg barátnőjét és ad az arcára egy, puszit.

- Gyerekek, menjetek szobára, amúgy ki az új srác? - kérdi egy alacsony mogyoró szemű fazon. Bár kérésére a pár nem röppen szét, de legalább már nem falják egymást.

- Rayn, Ő Jonathan, Nathan Ő Ray. - mutat be minket Sabrina, és mikor rám néz szeme és mosolya megbabonáz, félek elvesztem. Az ominózus pillanatot szerencsére hamar megtöri pár tanár hangja így remélhetőleg nem vették észre az arcom."

18.rész: Tudom

  Valaki nagy zajjal kinyitja az ajtót és belép a szobába.

- Bejöhetek? - kérdi. - Már bent vagy, nem? - mondom unottan.

- De, csak a kérdést diktálja az illem!

- Édes, hogy úgy csinálsz, mintha tudnád, miről beszélsz. - mondom éllel és gúnnyal a hangomban.

- Ne légy ilyen kegyetlen velem és kérlek ne hidd azt, hogy ostoba vagyok. - ült le az ágyamra és az besüppedt kicsit alatta.

- Csodálom, hogy néha ilyen szépen beszélsz és ez engem is ékes, régies szavakra késztetsz. - mondom és hanglejtésemen érződik a műkedvesség.

- Tudom. - mondta határozottan és hirtelen beszélgető partnerem, láthatóan azt várta, hogy megdöbbenjek, mintha valami nagy titokról rántaná le ezzel a leplet, de engem ez a kijelentés nem kavart fel, nekem nincsenek titkaim.

- Én is sok mindet tudok, de örömmel hallom, hogy te is szélesíted tudásodat.

- Tudom, hogy Jonathannal együtt vagytok. - mondja rideg hangon. Ezek a szavak viszont meg megtették a kellő hatást nálam is. Pupillám kitágult, szívem  négyszer hevesebben vert mint szokott. Felültem az ágyon és ijedten Sabrina szemébe bámultam. Igaz, igaz nincsenek titkaim, de ezt mégsem akartam még senkivel sem közölni. Végül is, ha úgy vesszük nem is teljesen igaz, mi nem járunk. Gyakran csókolózunk, de nem vagyunk együtt. Pillanatok alatt minden tisztázódott a fejemben és hamar megbántam, hogy olyan hevesen reagáltam az előző kijelentésre. Higgadtan néztem fogadott testvérem szemébe, felkészítve a válaszra, majd nyugodtan és kicsit fáradtan hátravetettem magam és ezzel a mozdulattal válaszoltam neki.

- Látom, nem tagadod, pedig tehetnéd, megkérdeztem Jonathant is és ő is ugyan így reagált.

- Te megkérdezted Őt? - kérdeztem ijedten.

- És megnyugodhatsz, mert nem... felelt. - kis ideig csend telepedett ránk - remélem, magadtól akarsz beszélni és nem kell kihúzni belőled a szavakat.

- Mit tudsz? - kérdeztem nehezen, ámde barátságosan.

- Azt, hogy határozottan nem tudjátok, hogyan kell titokban tartani egy kapcsolatot, komolyan a tóparton, a kertben, a konyhában és a szobád előtt is csókolózni??? - szavai hallatára sikerült fülig elvörösödnöm. Elmeséltem neki, hogy következett be az első csók majd lassan a második, de a többi részletet sikerült kihagynom.

- Jaj, Mia! Sose kéne beleszeretned egy Brantbe, se egy Majerba. - mondta szomorúan Sabrina.

- Nem szándékozom beleszeretni Jack Majerba, de én úgy veszem észre te se, mégis a semmiből kerül most szóba. - mondtam és ezzel a kijelentéssel próbáltam elterelni a témát Jonathanról.

- Egyáltalán nem pályázom arra, hogy elnyerjem Jack Majer tetszését. Bevallom őszintén, jártam vele.

- Erre könnyűszerrel rájöttem, elmondod mi történt?

- Érdektelen, nem? - mondta bátran és vidáman - hozok fagyit. - ezzel a számomra jól hangzó válasszal zárta le a témát.

- Hé, mikor visszajössz, nézzünk filmet, és megkérdezhetem mért beszélsz ilyen felettébb szépen és kifinomultam, mert beszéd stílusod láthatólag rám is átragadt. - Sabrina nevetve fordult meg.

- Azért beszélek ilyen szépen és kifinomultan Miss Müller, mert Jane Austin munkásságának legszebb műveit olvasom és bizony az írónő régen élt, és ez az idő irományain is meglátszik. Kérem kisasszony valami élvezetes modern kori, szórakoztató filmet szíveskedjen bekapcsolni.

- Például a Deadpool? - kérdeztem, mire Sabrina visszafordult és óriási vigyorral az arcán megszólalt.

- Az Jonathan kedvenc filmje. - kijelentésére nevetve gyengén neki dobtam egy párnát.

- Na menj és hozz a fagyit!!

- Fagyit emlegettek? Sab (Sabrina), baby én is kérek egy kicsit. - Jack kacér, de korántsem kedves hangja csak úgy visszhangzott a folyosón. Belesett szobám nyitott ajtaján, köszönt majd leült mellém az ágyra.

- Milyen filmet nézünk?

- Deadpool. - közöltem.

- Jonathan, te szereted azt a filmet, nem? - kérdezte az ajtó felé nézve. Nekem eddig fel se tűnt, hogy ott áll. Haját reggel a szokásos módon bezselézte, fekete pólót és piros pulóvert fekete farmer nadrággal társította, és ép olyan helyes és kedves volt arca, mint általában. De most mégis szinte elolvadtam megjelenésétől, az ajtónak támaszkodott és még kis szunnyadó öcsémet is karján tartotta és szorosan ölelte.

- De, nézhetjük. - mondta és elindult felém leült az ágy szélére és eltátogott "sziát", lassan és óvatosan nyúltam Tomi kis buksijához mire, öcsém egy ásítás keretein belül kinyitotta kis pilláit, kicsit fészkelődött és végül Jonathan ölébe ült le.

- Ez mind nagyon szép és jó, de most már akkor pop-cornt is kéne hozni és nincs, annyi kezem, valamelyikőtöknek segítenie kell a fagyival. - mondta Sabrina, és Tominak a fagyi hallatára több se kellett felugrott és nővéréhez szaladt, így tett szert Sabrina a leghasznosabb segítségre.

  Jack elvette a gépemet és elkezdett a film keresésével bajlódni, s közölte, ha megtalálja, majd felrakja a tévére ezzel a gépbe is feledkezett.

- Félek, hogy ez a fim nem való Tominak. - súgtam halkan Jonathannak.

- Attól nem tartok, hogy ő félne, de te biztos fogsz.

- Hátul ülünk és átölelsz. - javasoltam és Nathan erre még közelebb húzott magához.

- Félek, ha ezt tesszük egyikünk se fog igazán figyelni a filmre. - mondta és ránézet Jackre, mikor meggyőződött, hogy nem figyel, közel hajolt hozzám és lassan megcsókolt. Nem igazán tudom, hogy meddig csókolóztunk, de valami nagy csattanással esett le az ajtóban, és ez a zaj mindkettőnk figyelmét felkeltette.

Egy tálca zuhant le és az ajtóban Lola és Mr. Brant állt, az arcukon lévő döbbenetet le se lehet írni.

- Történt valami? - kérdezte Jack és az legalább megnyugtatott, hogy ő semmi pénzért nem nézne most fel a laptopból. "Semmi" válaszoltam halkan, közben apa is megérkezett az ajtóban álló társasághoz, és megkérdezte a másik két felnőttet, hogy mi történt, de ők nem válaszoltak. A tálcát hamar felvették, Jack közben felrakta a tévére a filmet és Tomék is megjöttek a kajával, de senki sem figyelt Naten és rajtam kívül a szülőkre.

- Mia, Jonathan beszélhetnénk kint veletek? - kérdezte Lola és mi készségesen felálltunk.

Sziasztok, nagyon örülök, hogy már tízen vagyunk, és nagyon örülök is, de egy két hozzászólás jól esne.

17.rész: Minden filmnek ölelés a vége

Tudom, hogy sokat hiányoztam, de most itt vagyok és holnap is jövök.

   Fekszem az ágyon elernyedt testtel békésen és hallgatom, hogy énekelnek a madarak kint az erdő mélyében. Tegnap én is voltam az erdő sűrűjében, Tomi, Sabrina, Jonathan és Jack társaságában. Élvezetes volt a túra és bár az izomlázam óriási, fáradt nem igazán vagyok.

   Ma egész nap csak pihentem, olvastam és egy keveset ettem. Nem találkoztam Jonathanékkal és valószínű már csak otthon fogok, mert holnap megyünk haza. Gyorsan eltelt ez a hét, várom, hogy találkozzak Chloeval és Raynnel.

- És nem megy, áááááá, nem megy, feladom. - mondom, dühösen saját magamnak s felülők az ágyon majd visszafekszem. - Nem gondolok rád, nem gondolok rád... - Mondom el a mantrámat magamnak újra és újra, de valamiért nem működik, hiszen folyton csak rá gondolok, minden pillanat erősen él bennem és akaratlanul is fel kell idéznem magamban azokat a gyönyörű perceket. S mikor eszembe jut első ügyetlen csókunk akaratom ellenére is elmosolyodok és kezemet lágyan ajkamhoz érintem.

   Nem mondta, hogy szeret vagy, hogy kedvel, mégsem bánom, hogy e téren néma maradt, hiszen azt hiszem, én sem tudnék mit mondani.

  Nem mondtuk el senkinek, a lopott csókokat, s bár az elején lassan közelítettük a dolgokat két napja túl hevessé váltunk, tegnap is alig tudtunk elszakadni egymástól, mikor Jack kopogott az ajtón...

 " - Kedves családom én félek és rémálmaim lesznek szóval, most itt hagyom ezt a fantasztikus felejthetetlen horror filmet veletek együtt és olvasok a szobámban. - mondtam hamis udvariassággal, kicsi undok mosollyal az arcomon, a rám se hederítő társaságnak. Komolyan, még Tomi is a popkornba és a film varázsába feledkezett, amikor a hapsi megjelent egy láncfűrésszel a kezében. Nem?!, Nem fél?!, értetlenkedtem teljesen és mikor már az ajtóban voltam Sabrinának feltűnt, hogy komolyan gondoltam a dolgot. - Ne már Mia! - szólt utánam nyavalygós hangon. - ülj Jonathan ölébe, rejtőzz el a karjaiba és nézd onnan a filmet. - arcom rögtön lángba borult e szavak hallatára, s bár tetszett az ötlet, élből elutasítottam az ajánlatot, és mielőtt bárki hozzászólhatott volna a fantasztikus elképzeléshez elhagytam a helyiséget és felfutottam a szobaajtómig. De nem nyitottam be, egyszerűen csak kint a folyosón nekidőltem a falnak és csukott pillákkal mosolyogtam az ötleten s elképzeltem, hogy megtörténik, bár egyszer már néztünk együtt filmet, de akkor csak átkarolt. Most viszont ...

- Nekem is tetszik az ötlet - lassan végig húzta kezét hasamon és kicsit pólóm is feljebb csúszott, és mikor leesett volna, kezét gyorsan bőrömre rakta, mire én kicsit megfeszítettem a testem. - De most még jobb jutott az eszembe. - mondta és gyengéden beleharapott, a fülcimpámba majd nyakamat kezdte puszilgatni. Én jobb kezemmel a kilincset keresetem valahol mellettünk és mikor végre megtaláltam, kitártam az ajtót. Jonathan átkarolt és egy pillanat múlva már a szobámba voltunk csukott ajtó mögött, bár még mindig a falnál.

- Olyanok vagyunk, mint két túlfűtött tini. - mondtam. Nathan egy pillanatra rám nézett, szeme ragyogott és csak akkor fogtam fel, hogy értelmetlen volt az előző mondatom. - Azok vagyunk. - szólalt, meg lágy hangon.  Lassan tovább csókolta arcom.

- Tudod... - kezdek bele félénken mondandómba.

- Tudom.  - mondja magabiztos, szilárd hangon.

- Azt se tudod mit akartam mondani. - rovom fel neki.

- Dehogynem tudom, el is mondhatom, tudom, hogy szeretnéd hallani; azt szándékoztad közölni velem, hogy még nem szeretnél szeretkezni és nem fogom azt hazudni neked, hogy én se szeretnék, bár nehezen, de tudok várni, mert, én egy úriember vagyok. - mondta hidegvérrel. S én biztosan ledermedtem volna, ha közben nem simogatja folyton a hátamat, még kicsit lejjebb is ment a keze,s bár testem nem, de arcom talán mégis megdermedt.

- Mielőtt megkérdeznéd, minden azért van, mert egy igazi gentleman vagyok. - beszéd közben leült ágyra, én is egyik térdemet a matracra helyeztem és lassan ereszkedtem le.

- Azért ne bízd el magad, édesem. - ölébe ültem és kezemmel, rögtön a hajába túrtam.

- Miért, nem vagyok úriember? - kérdezte ragyogó szemekkel és látszott rajta, hogy  válaszomat biztosra veszi.

- Úriember vagy - elégedetten bólintott -, de ki tudja, mi van a ragyogó szemek mögött, mert nem látok mögéjük és azt hiszem, per pillanat még te magad se.

 Válaszra számítottam esetleg egy beszólásra, de e helyett csak elkezdte a számat csókolni és a keze újra testemet használta játéktáblának.

- Srácok! - gyertek már vissza, üvöltött valaki a folyosón és ezzel véget is vetett szórakozásunknak. Nehezen kászálódtunk fel és egy hosszas búcsúcsók után kitártuk az ajtót és visszaballagtunk a társaságba, ott az mp3- és egy könyv társaságába feledkeztem, míg a többiek a horror filmmel ütötték el az idejüket."

Végeredményben jól telt a tegnap este és akkor még valamiért a nyilalló lábfájást sem éreztem. Tominak meglepő módon nem volt rémálma.

  Annyira szét vagyok esve, össze-vissza áll a fejem, gondolataim hol ide, hol oda kalandoznak, de mindig visszatalálnak Jonathanhoz.